2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#járvány #alapítvány #áder jános #árva

Szomorú adat: több száz gyerek maradt árván vagy félárván a járvány miatt itthon

Barna Benedek 2021.05.13. 11:51

Az államfő az elárvult fiatalok megsegítésére indított alapítványt.

Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyereket segítő alapítvány – jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján az MTI beszámolója szerint.

 

Az államfő a Sándor-palotában tartott eseményen közölte: az alapítvány bírósági bejegyzése kedden megtörtént, a szervezetnek már van OTP-számlaszáma és adószáma is, így mára az alapvető technikai feltételek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy elkezdjen működni. Beszámolt arról is, hogy már működik az alapítvány honlapja – bár még nem készült el teljesen –, amelyen szerepelnek a szervezettel kapcsolatos alapvető információk: az alapítvány szándékainak megfogalmazása, a számlaszám és az elérhetőség is.

 

A szervezetet Regőczi István katolikus papról nevezték el, aki egész életében, már a második világháborút megelőzően is, árva gyerekekről gondoskodott. Az alapítvány kurátorai: Herczegh Anita, az államfő felesége, Ürge-Vorsatz Diána fizikus és Bagdi Emőke klinikai szakpszichológus.

áder-herczegh-mti-bruzák
Áder János és Herczegh Anita (Fotó: Bruzák Noémi / MTI)

 

Áder János először bő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, aminek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben. A szervezet nem egyszeri, hanem folyamatos segítségre gondolnak, lehetőség szerint addig, amíg ezek a gyerekek nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek, így ez akár egy-két évtizedre szóló program

Áder János kiemelte: amikor a Regőczi István Alapítvány létrehozását bejelentették, 600 érintett gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott, már közel 800 gyermekről, és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.  

A köztársasági elnök közlése szerint már kaptak pénzügyi természetű támogatási ajánlatokat, de érkeztek olyan felajánlások, amelyek jogi, illetve pszichológiai segítségnyújtásról, valamint kulturális produkciók megszervezéséről szólnak.

 

(Indexfotó: pexels.com)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló