Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Koronavírus – A magyar lakosság negyede anyagilag is megszenvedte a járványt

És még csak most jön (ha jön) a második hullám.

A Publicus Intézet Népszavának készített közvéleménykutatása szerint a magyar társadalom közel negyedét anyagi szempontból is megviselte a járvány. 13 százalékuknak kisebb, kilencnek nagyobb mértékben csökkentek a bevételei, míg minden huszonötödik ember, vagyis az összes megkérdezett négy százaléka lenullázódott.

Jellemző módon még a kormánypárti szavazók ötöde is elismerte, hogy negatívan változtak az anyagi lehetőségei, míg a legnagyobb bevételcsökkenésről a jobbikosok (48 százalék) és a DK-sok (43 százalék) számoltak be.

Arra a kérdésre, hogy a megkérdezett és családja a járvány óta mennyivel kevesebb pénzből gazdálkodik, a válaszadók nyolc százaléka azt mondta, hogy sokkal, 22 százaléka pedig azt, hogy valamennyivel kevesebből, míg 67 százalék nyilatkozott úgy, hogy nem érzékelt ebben változást.  Az adatok tehát megerősítik azt, hogy a lakosság igencsak érzékenyen reagált a koronavírus okozta gazdasági visszaesésre, hogy több éves rekordot döntött májusban a munkanélküliség, hogy több, mint 130 ezerrel kevesebben dolgoztak, mint egy évvel korábban.

Ezek után nem meglepő, hogy a nehéz helyzetbe kerültekkel kapcsolatos kormányintézkedésekkel mindössze a válaszadók tizede volt teljesen elégedett, míg kétharmaduk teljes mértékben elégedetlen. Pártszimpátia alapján persze a Fidesz-KDNP hívei az átlagnál sokkal rózsaszínebben látják a kérdést, tízből hatan ugyanis elégedettek a kormányintézkedésekkel. Az ellenzékiek viszont sokkal kritikusabbak: a momentumosok 95, az MSZP-P szavazók 94, a DK-sok és a jobbikosok 83-83 százaléka szerint nem megfelelő döntések születtek.

Tömegével állnak katonának a munkanélkülivé vált magyarok

Úgy tűnik, sokan a havi bruttó 161 ezres zsoldot látják az egyetlen kiútnak. Megduplázódott a katonai szolgálatra jelentkezők száma Magyarországon a Covid-19 gazdasági hatásai miatt - írja a Euronewsra hivatkozva a Portfolio. A statisztikákat Durgó Tamás őrnagy osztotta meg az AFP hírügynökséggel, a Honvédelmi Minisztérium adataiból pedig kiderül, hogy csak a múlt héten 2500-an adták be jelentkezésüket a Honvédség toborzóirodáiban.