Ki gondolta volna: Egerben is Orbán Viktor barátja szállíthatja az iskoláknak az interaktív táblákat

Mészáros Lőrinc cége könnyű 4,4 milliárd forintot húzott be ezzel az állami megrendeléssel.
Több mint 2000 magyarországi iskolába szállíthat interaktív táblákat a 4iG Nyrt., miután a Klebelsberg Központ pályázatán a tőzsdei társaság tette a legkedvezőbb, nettó 4,4 milliárd forintos ajánlatot - közölte a cég az MTI-vel szerdán. A 4iG Nyrt. pedig nem más, mint Mészáros Lőrinc felcsúti csodavállalkozó tavalyi szerzeménye. Ez már idén a harmadik állami tender, amit megnyert a cég.
Az állami iskolafenntartó közleménye szerint a köznevelési intézmények digitális kompetencia fejlesztését célzó program keretein belül, európai uniós támogatással megvalósuló projekt során a társaság 3005 interaktív tábla beszerzését és beüzemelését végzi, továbbá biztosítja a pedagógusok számára az eszközök kezeléséről és használatának módszertanáról távoktatásban megvalósuló képzést is a 2019/2020 tanév kezdetéig.
Kitértek arra: a köznevelési intézmények digitális kompetencia fejlesztését szolgáló programon belül indított nyílt közbeszerzési eljárást a Klebelsberg Központ, 3005 darab interaktív panel, 1400 darab fali konzol és 1605 darab hordozható állvány beszerzésére és helyszíni beüzemelésére. A 4iG Nyrt. nettó 4 milliárd 390,5 millió forintért vállalta a műszaki eszközök és kapcsolódó dokumentumaik, kiegészítőik 90 napon belül történő beszerzését, leszállítását, valamint helyszíni felszerelését, üzembe helyezését és átadását. Emellett a társaság a beüzemelést követően elektronikus távoktatásban minimum 30 órás akkreditált képzést biztosít az eszközöket használó pedagógusoknak.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!