2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Kevés dinnye termett idén Heves megyében is, betett az időjárás

MTI 2019.11.30. 00:00

A várt mennyiség felét tudták csak leszedni.

 

Nem zárnak sikeres évet az idén a dinnyetermelők: a várt mennyiség fele termett csak, ezt a kiesést pedig csak részben kompenzálták a szokásosnál magasabb árak - írta a Világgazdaság csütörtökön.

    

Gubacsi Zoltán, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke a lapnak elmondta, hogy az alacsony termés elsősorban a kötések idején jellemzően hűvösebb, csapadékosabb idő, illetve nyáron a megszokottnál kevesebb fény következménye. A dinnye lassabban fejlődött, már a korai érésű fajtáknál látszott egy kéthetes csúszás, ami az egész szezonban megmaradt.

 


    

A terméskiesést az árak valamelyest kompenzálták, de azt nem lehet kijelenteni, hogy jó évet zártak a dinnyetermelők. A kilogrammonként 60-70 forint körüli idei átlagos felvásárlási ár megfelelő, de a hozamok hektikussága miatt egyes termelőknek kifejezetten rosszul sikerült az idei dinnyeszezon. (A KSH adatai szerint 2014 és 2018 között a görögdinnye felvásárlási átlagára kilónként 31 és 41 forint között volt.)
    

A dinnye idei termőterülete négyezer hektár körül alakult, ez körülbelül 10 százalékkal kisebb a tavalyinál. Gubacsi Zoltán szerint az elmúlt években a terület nagyságában ezerhektáros plusz-mínusz mozgás volt.
    

Az export ugyanakkor beindult, mégpedig a termelők szerint kielégítő felvásárlási átlagárakkal. Az idei szezonban Németország mellett Csehország és a szomszédos országok jelentik a fő piacot - írta a Világgazdaság.

 

Kilőttek az árak júliusban: az élelmiszerek csaknem 8 százalékkal lettek drágábbak tavalyhoz képest

Jóval többe került a bevásárlás, mint egy évvel korábban. Júliusban a fogyasztói árak átlagosan 3,8 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a szeszes italok, dohányáruk ára emelkedett jelentős mértékben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló