2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#foci eb #foci #uefa

Jónéhány szurkoló nem bírt magával, három zárt kapus meccsre büntette az UEFA Magyarországot

Nagy Donát 2021.07.10. 08:18

Annyira kedvelték saját csapatukat, hogy átestek a ló túloldalára: az ellenfél játékosainak homofób dalokat énekeltek, mutogattak, és rasszista megjegyzéseket is tettek.

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a szurkolók diszkriminatív megnyilvánulása miatt három zárt kapus mérkőzésre büntette a magyar szövetséget, írja a Telex.

Az UEFA honlapja szerint a válogatott soron következő két hazai, UEFA-rendezésű találkozóján nem lehetnek majd nézők. A harmadik mérkőzésre szóló büntetést az UEFA két évre felfüggesztette. A szervezet emellett 100 ezer euróra is megbüntette a magyar szövetséget, amelynek „Egyenlő Játék” feliratú molinót kell majd kifeszítenie ezeken az összecsapásokon.

D__AS20210619128 (1)
Fotó: MTI

A magyarok a portugálokkal és a franciákkal a Puskás Arénában, a németekkel az Allianz Arénában csaptak össze az Eb-n, a müncheni meccs után több magyar ultra ellen eljárást is indított a német rendőrség. A két budapesti mérkőzés után huhogás, illetve rasszista bekiabálás miatt indítottak vizsgálatot, míg a müncheni találkozó után diszkriminatív szurkolói gesztusokról kaptak jelentést – német sajtóértesülések szerint a magyar szurkolók egy része homofób dalokat énekelt a 2-2-re végződött csoportmeccsen.

Az MTI az UEFA-ra hivatkozó francia és német hírügynökség alapján azt írta, hogy a vb-selejtezőkre nem vonatkozik a tiltás, mert ezek nem az UEFA, hanem a FIFA alá tartoznak.

D_MTZ20210619036
Fotó: MTI

Így a büntetés várhatóan a magyarok következő Nemzetek Ligája-összecsapásait érinti majd. Ebben a sorozatban Marco Rossi csapata a legjobb 16 válogatottat jelentő A divízióban szerepel, a mérkőzéseket 2022 júniusa és szeptembere között rendezik majd. Sorsolást még nem tartottak.

 

A cikk megjegyzi, hogy 2019-ben, amikor UEFA fellebbviteli bizottsága érvényben hagyta a döntést, miszerint a szurkolók rasszista megnyilvánulásai miatt a válogatott zárt kapuk mögött lesz kénytelen lejátszani az Azerbajdzsán elleni október 13-i Eb-selejtezőt, az MLSZ arra kérte a szurkolókat a horvát–magyar selejtezőmeccs előtt, hogy tartózkodjanak a hasonló viselkedéstől, mert a jövőben még szigorúbb szankciókat – pontlevonást, selejtezősorozatból való kizárást – alkalmazhat az UEFA.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló