Itt az első magyar devizahiteles, aki megnyerte perét az uniós ítélet alapján

Fontos fordulat történt egy devizahiteles ügyben: először született Magyarországon olyan bírósági döntés, amely az Európai Unió Bíróságának irányadó ítéletére hivatkozva az adósnak adott igazat - értesült a 24.hu. A Pesti Központi Kerületi Bíróság kimondta, hogy az MBH Bank – pontosabban annak jogelődje, az Allianz Zrt. – által kötött devizaalapú hitelszerződés érvénytelen.
A döntés értelmében az adós csak a ténylegesen felvett összeget köteles visszafizetni, a devizaárfolyamokból eredő többletterheket viszont a banknak kell állnia. Az ítélet szerint az adósnak több millió forintot kell visszatéríteni, mivel a hitelösszeg csaknem kétszeresét fizette már vissza.
A szóban forgó ügyben egy inárcsi nő 2008-ban 7 050 000 forint értékű devizaalapú kölcsönt kapott. A folyamatosan emelkedő árfolyamok miatt a törlesztőrészletek jelentősen megnőttek, és 2025 februárjáig összesen 13 414 511 forintot fizetett vissza – vagyis csaknem dupláját az eredeti összegnek.
A per során a bíróság arra jutott, hogy a szerződés tájékoztatási kötelezettsége hiányos volt, különösen az árfolyamkockázattal kapcsolatban, így a teljes szerződés érvénytelen. Az MBH Bankot a bíróság kötelezte, hogy a túlfizetett 6 414 461 forintot, valamint annak jegybanki alapkamathoz kötött késedelmi kamatát fizesse vissza az adósnak.
Bár az ítélet egyelőre nem jogerős, jelentősége így is kiemelkedő, hiszen ez az első olyan hazai döntés, amely közvetlenül az EU Bíróságának iránymutatására alapozva hozott kedvező ítéletet egy devizahiteles számára. A bíró azt is megállapította, hogy a jelenlegi magyar devizahiteles szabályozás és az ezzel összefüggő ítélkezési gyakorlat ellentétes lehet az uniós joggal, ezért annak felülvizsgálatát sürgette.
indexkép: Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!