2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#volt #balaton sound #fesztivál

Idén is elmarad a VOLT és a Balaton Sound fesztivál, 2022-ig várni kell

ugytudjuk.hu 2021.03.18. 12:48

A szervezők szerint a járvány harmadik hulláma miatt nem tudják elindítani az előkészületeket, Európában pedig sorra mondják le a koncerteket és turnékat.

Ahogy arra számítani lehetett, idén is sorra mondják le a nagy koncerteket és fesztiválokat szerte Európában. A nyár végi fesztiválok szervezői közül vannak még, akik bíznak abban, hogy a tervezett rendezvények egy része valamilyen formában megvalósulhat, az azonban mára biztossá vált, hogy a VOLT és a Balaton Sound időpontját a szervezők 2022-re tolják - írják közleményükben a szervezők.

 

"A Balaton Sound mára Európának egyik fontos, Magyarországnak pedig a legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja lett, amely komoly turisztikai vonzerővel bír és több tízezer hazai és külföldi vendéget jelent évente. Egyelőre azonban nem látjuk annak realitását, hogy nyár közepére a nemzetközi turisztikai forgalom ilyen mértékben újrainduljon Európa szerte, mindemellett pedig a hazai közönségünk biztonsága és egészsége számunkra mindennél fontosabb. Ezért azt a fájó döntést kellett meghoznunk, hogy legközelebb 2022-ben nyitjuk meg a fesztivál kapuit" - mondta Fülöp Zoltán, fesztiváligazgató.

volt fesztivál mti

"A közönséghez és a fellépőkhöz hasonlóan mi is arra készültünk, hogy idén végre újra találkozhatunk Sopronban és Zamárdiban. A Telekom VOLT Fesztivál a portfoliónk legkorábbi eseménye, hiszen idén júniusra terveztük a kapunyitást. Mára annyira közelivé vált ez az időpont, hogy kénytelenek voltunk a halasztás mellett dönteni. Most, a járvány harmadik hulláma közepén, még azt sem látjuk, hogy egyáltalán mikor lehetne elindítani a kampányt, a jegyértékesítést, így pedig lehetetlen egy nyár eleji nagy fesztivál biztonságos megvalósítása. Az idei line-uppal a megszokottnál jóval korábban készültünk el, azonban még meghirdetni se volt lehetőségünk a 2021-es sztárokat. Közben a háttérben ma már azt is látjuk, hogy a nemzetközi turnék is sorra maradnak el a bizonytalanság miatt" - mondta Lobenwein Norbert, a VOLT alapítója.

 

A szervezők azt is elárulták, hogy természetesen mindkét esetben felmerült, hogy egy nyár végi, alternatív időpontot keressenek a két eseménynek. "Erre a fesztiválok mérete és nemzetközi léptékei miatt sajnos nem találtunk a fellépőkkel is egyeztethető, biztonságos megoldást. Bízunk abban, hogy hűséges látogatóink megértik a döntésünket és türelmesen kitartanak, hogy 2022-ben felejthetetlen fesztiválélményekkel térhessünk vissza" - tették hozzá.

 

(Fotó: MTI)

 

via ugytudjuk.hu

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló