2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#szemét #hulladékgazdálkodás #magánosítás #koncesszió

A hulladékgazdálkodást is 35 évre kiszervezi a kormány

Barna Benedek 2021.08.19. 16:26

A Mol kaphatja a hulladékgazdálkodás monopóliumát.

 

420 hónapra, vagyis 35 évre adná oda a kormány a hulladékgazdálkodási koncessziót egyetlen pályázónak – derül ki az európai uniós közbeszerzési értesítőben megjelent felhívásból a HVG cikke szerint.

 

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelentkezőknek elég rövid időt, mindössze 12 munkanapot adtak, hogy elkészítsék a pályázatukat, ami "elég egyértelműen szembemegy az Európai Unió irányelveivel". Hozzátette azt is, hogy a paramétereknek ráadásul lényegében egyetlen cég, a Mol tud csak megfelelni.

 

A Telex egyébként már tavaly arról írt, hogy a Mol ebbe az irányba mozdulhat, miután Hernádi Zsolt, a cég elnök-vezérigazgatója egy interjúban arról beszélt: a vállalatnak megvan az ehhez szükséges infrastruktúrája, illetve, hogy a jövőben is fókuszban lesz a hulladékgazdálkodás.

pikrepo-com
Fotó: pikrepo.com

 

Mint a hvg.hu írja, a kormány hulladékgazdálkodási törvényének egyik legfontosabb eleme, hogy koncessziót írnak ki a hulladékok begyűjtésére, előkezelésére és kereskedelmére. Így erre egyetlen szervezet lenne jogosult az egész országban, amelynek a szemétkezelésben eddig részt vevő cégek csak alvállalkozói lehetnének.

 

A kormány a magyar gyorsforgalmi úthálózatot is hasonló, 35 éves időtartamra akarja koncesszióba kiszervezni.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló