Hosszú évek óta süti el ugyanazt a nőnapi idézetet Orbán Viktor, most megint megtette – VIDEÓ

Ezúttal egy poénosnak szánt videóban használta fel, de korábban jó volt választási buzdításra is.
A vasárnapi nemzetközi nőnap alkalmából köszöntötte a nőket Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán egy videóban vasárnap reggel. Nem is akárhogyan: a Szomszédok című teleregény végefőcímének stílusában.
A 168 Óra azonban kiszúrta, hogy az évek alatt már többször, különböző szituációkban újrahasznosított idézettel élt a poénosnak szánt videóban a kormányfő.
„Margaret Thatchertől azt tanultam, ha azt akarod, hogy egy dologról sokat beszéljenek, akkor bízd egy férfira, ha azt akarod, hogy elintézzék, akkor bízd egy nőre. Boldog nőnapot kívánok” – mondta Orbán a korábbi brit miniszterelnököt idézve.
A 168 Óra arról írt, az idézet pontos forrását – jelesül azt, hogy a korábbi (1979 és 1990 közötti) brit miniszterelnök mikor és hol mondta – nem sikerült azonosítani. Valószínű, hogy 1975-ben a People magazinnak adott interjújában, és egy 1965-ös beszédében használta a mondatot, és az szintén biztosnak tűnik, hogy Thatcher a mondatot úgy kezdte, hogy „A politikában...”, tehát nem általánosságban női-férfi szerepekről beszélt.
A tényleg jól idézhető, frappáns idézet viszont annyira népszerű, hogy a Facebook-oldalán ezt használja bemutatkozásában jó ideje Karácsony Gergely főpolgármester-helyettese, Gy. Németh Erzsébet is és például Csöbör Katalin, borsodi Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselő ezt a mondatot szokta idézni.
Orbán Viktornak is annyira tetszik a mondat, hogy
évek óta rendszeresen elsüti.
Ennek feltárásában pedig épp a miniszterelnok.hu oldal van segítségünkre, mint onnan megtudhatjuk – a „Fel kell tárni a kommunista rendszer működését” című anyagból –, ezt az üzenetet vette elő 2007-ben, amikor arról beszélt, miért éppen Schmidt Máriát kérték fel a Terror Háza vezetésére.
Ráadásul a miniszterelnök még a 2009-es európai parlamenti választási kampányban, Sepsiszentgyörgyön is használta a mondatot, akkor az asszonyokhoz fordulva bíztatott arra, hog minél többen vegyenek részt a voksoláson.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!