2024. április 16., Csongor

Mindenki ügye

#orbán viktor #költészet napja #vers #orosz-ukrán konfliktus

„Köztem és anyám közt sírhalmok százai" – Egy fiatal ukrán költő versét írták fel Orbán budai háza elé

Székely Zoárd 2022.04.11. 10:54

Erős üzenetet kapott a költészet napja alkalmából a miniszterelnök.

 

Április 11-én, a költészet napján egy súlyos vers került Orbán Viktor miniszterelnök budapesti, Cinege utcai háza elé. Nagy Petra Júlia – aki társaival öt éve minden évben verssel üzen a kormányfőnek – ezúttal egy ukrán költőnő, Ljuba Jakimcsuk Hogyan öltem című versét krétázta fel a Budapesti Német Iskola és Thomas Mann Gimnázium épületétől az Orbán-rezidenciág húzódó járdaszakaszra.

 

A mű korábbi fordítását még a Litera irodalmi portál közölte 2018-ban:

Hogyan öltem

(Як я Вбила)

 

most minden családi kapcsolatom telefonos
és minden családi kapcsolatom kihallgatják
tudni akarják, kit szeretek jobban, anyát-e vagy apát
tudni akarják, mitől beteg a mamám, aki a kagylóba kiált, jaj-jaj-jaj
kíváncsiak arra is, mit gondol a húgom a barátjáról
aki korábban az én barátom volt

most minden telefonos kapcsolatom vérrokonság
a vérem mindenből kihallható
tudniuk kell, hány százalék benne az ukrán
a lengyel, az orosz és hogy van-e benne cigány
és tudniuk kell, hogy kinek adtam belőle
hogy a hemoglobin-szintem zuhant-e le vagy a tető
és hogy lehet-e sejtfalból határfalat húzni

köztem és anyám közt sírhalmok százai
és nem tudom, hogyan ugorjam át őket
köztem és apám közt száz lövedék repül
és nem tudom madárnak látni őket
köztem és a húgom közt fém pinceajtó
középen ásónyéllel kitámasztva
köztem és a mamám közt imából van paraván
vékony selyemfal, nem ereszt át semmit, de semmit

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal
annyira könnyű a számlát inszomniával és nyugtatókkal kiegyenlíteni
és mint a részegség, olyan hallgatni ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol
főleg, hogy közben az enyém sörétté csomósodik és kilő:
puff!

!

 

 

A költészet napja van. Nem érdekel, hogy van-e értelme, pontosabban nem érdekelnek, akik szerint nincs. Azok közé akarok tartozni, akik azt mondják: »orosz hadihajó, húzz a faszba!« vagy fárszi nyelven szavalnak szerelmes verseket. Nem azért, mert azt hiszem, vagy azt hazudom, hogy csak madarak szállnak el fölöttünk. Hanem mert pontosan tudom, hogy akárhányan vagyunk is, valahogy át kell mentenünk a nyelvet, ami nem újbeszél, a fogunkban tartva, ha azt akarjuk, hogy valaha egyszer legyen hazánk

– írta Nagy Petra Júlia a közösségi oldalán, ahol fényképeket is megosztott az akcióról.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló