2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#nyár #nappal #nyári napforduló

Hétfőn lesz az év leghosszabb nappala

2021.06.20. 09:36

Kezdetét veszi a csillagászati nyár.

Idén június 21-én, magyar időzóna szerint 5 óra 31 perckor érik merőlegesen a Nap sugarai a Ráktérítőt, majd központi égitestünk megkezdi fél éves „dél felé vándorlását" látszólagos pályáján.

 

Az Időkép szerint a fővárosban 4 óra 46 perckor kel, majd 20 óra 44 perckor nyugszik a Nap. Reggel ennél több mint másfél órával korábban, este pedig tovább van világos, így az év legrövidebb éjszakáját alig pár óra alatt magunk mögött hagyjuk. Bár hétfőt követően rövidülnek a nappalok, a csillagászati nyár hivatalosan csak ezen a napon veszi kezdetét.

grasses-1046475_1920
Fotó: Pixabay

 

A nyári napforduló korábban a fény és a terméshozó nyár ünnepe volt, amikor az év legrövidebb éjszakáját virrasztással, tűzgyújtással, énekléssel mulatta át többek között a magyar nép is.

 

A programok közt tűzugrás is helyet kapott, amivel azt akarták elérni, hogy a Nap mindig olyan „magasra ugorjon", mint ezen a napon. A kereszténység óta Szent Iván napja vette át a jeles ünnep helyét.

 

 

Címlapfotó: Pixabay

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló