Hamarabb tudhatjuk meg, hogy a háziállatunk koronavírusos-e, mint mi magunk

Az állat-egészségügy hatékonyabb Magyarországon, mint az ember-egészségügy?
A koronavírus-pánik kezdete óta visszatérő probléma, hogy emberek akarják magukat teszteltetni, ezt az egyetlen erre a célra nevesített laborban elutasítják - írja a Népszava. Az Index korábbi írása szerint ez történt például annak a 70 éves férfinak a fiával is, akiről azt feltételezik, hogy ő fertőzhette meg az édesapját.
Arra a kérdésre, hogy nem kellene-e ilyen esetben vizsgálni a jelentkezőket, Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa azt mondta, mindig az aktuális protokoll szerint járnak el, a férfi esetében is ez történt. Hozzátette, hogy 24 órán belül megváltoztatják, frissítik azt az eljárásrendet, ami alapján a magyar orvosok eljárnak egy-egy fertőzésgyanús beteggel szemben.
Sokkal könnyebb dolguk van az állattartóknak, hiszen piaci alapon a háziállatok vírus tesztjét az Állatorvostudományi Egyetem Járványügyi tanszékén elvégzik. Az operatív törzs hétfői bejelentése szerint hamarosan emberek esetében is elérhető lesz magánellátásban a teszt.
Rusvai Miklós virológus elmondta: a háziállatok tesztje nem erre a most járványt okozó vírusra specifikus, hanem azt mutatja meg, hogy a minta általánosságban tartalmaz-e koronavírust.
A virológus hozzátette, miután ők állati mintákat vizsgálnak, nem kérdezik a leadásakor, hogy az kié. A vizsgálathoz elegendő, ha a gazda egy fültisztító pálcikával mintát vesz az orrlyukból, vagy a garatból, majd ezt egy kis nejlonba úgy becsomagolja, hogy ne az száradjon ki, és leadja. Ezek szerint az élelmes aggódók ily módon saját mintájukat is leadhatják.
(Fotó: MTI)