Ha Horvátországba készülne Egerből vagy Heves megyéből, nagyon fontolja meg!

Két napja rekordokat dönt az új fertőzöttek száma, a német külügyminisztérium pedig utazási figyelmeztetést adott ki több horvát régióra.
Horvátországban ismét második egymást követő napon döntött rekordot az új fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki közleményéből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma.
Horvátországban a testület jelentése szerint az elmúlt 24 órában 255-el nőtt, és elérte a 7329-et a fertőzöttek száma. Szerdán még 219 újonnan azonosított fertőzöttről számoltak be. Nem történ új haláleset, így a járvány halálos áldozatainak száma 168 maradt. A betegek közül 127-en vannak kórházban, közülük tizenegyen lélegeztetőgépen. Az aktív betegek száma 1689 fő, a legmagasabb a járvány kezdete óta.
A legtöbb új esetet továbbra is a fővárosban, Zágrábban, illetve Split-Dalmát megyében regisztrálták. A zágrábi esetek is a tengerparthoz kötődnek. A vírus tengerparti éjszakai szórakozóhelyeken terjed, és a fiatalok a legfőbb terjesztők.
Vili Beros egészségügyi miniszter a kormány csütörtöki ülésén elmondta: az esetek számának emelkedése egyelőre nem terheli túl az egészségügyi ellátórendszert, mert a vírus főleg a fiatalok körében terjed, akiknek enyhék a tüneteik. Hozzátette: ahhoz képest, mennyi turista érkezett az országba, a fertőzöttek száma nem is olyan nagy.
Fontos kiemelni, hogy Magyarország még mindig zöld zónába sorolja Horvátországot, vagyis nincs korlátozva a kiutazás és az onnan való visszatérés. Vagyis horvát nyaralás után egyelőre nem szükséges Covid-teszt, sem karantén.
A koronavírus-fertőzések számának emelkedése miatt utazási figyelmeztetést adott ki a német külügyminisztérium csütörtökön Horvátország két tengerparti megyéjére.
A tárca azután adta ki a figyelmeztetést Sibenik-Knin és a szomszédos Split-Dalmácia megyére, hogy a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) a járványügyi szempontból kockázatos térségek közé sorolta a számos Adria-parti nyaralóhelyet és több száz szigetet is magában foglaló régiót.
A döntést azzal indokolták, hogy az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzések száma meghaladta a százezer lakosonkénti ötvenet. Ez az a határérték, amely felett a német szabályok szerint belföldi közigazgatási egység esetén pótlólagos járványlassító intézkedéseket kell tenni, külföldi térség esetén pedig utazási figyelmeztetést kell kiadni, és kötelezni kell az onnan hazatérőket, hogy haladéktalanul végeztessenek tesztet az új típusú koronavírusra (SARS-Cov-2), és házi karanténban várják be az eredményt.
Horvátország helyett most a Balatonnál lazulgat Orbán
Micsoda puritánság ;) Bár a koronavírus-járvánnyal küzdő Horvátország még zöld, azaz itthoni karanténozás nélkül látogatható ország, idén Orbán Viktor miniszterelnök mégsem kedvenc nyári célpontját választotta, hanem a Balatonon pihen. Mivel nemrég tolta le Brüsszelben az uniós költségvetésről szóló vitát, hatalmas humorérzékét bizonyítva az alábbi Facebook-poszttal jelentkezett: Ha a győzelmi jelentéseket olvassuk, akkor úgy tűnik, hogy mindenki győzött az EU-csúcson, miközben mindenki eltérő célokkal ment el Brüsszelbe.