2024. április 16., Csongor

Mindenki ügye

#film #gyurcsány ferenc #öszödi beszéd #forgatás #krimi

Már forog is a Gyurcsány őszödi beszédének utóéletéről szóló politikai krimi

2021.04.11. 11:18

A Gyurcsány-film 800 millióból készül, a választások évében mutathatják be.

Elindult a forgatása annak a filmnek, amely Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd néven elhíresült szónoklatáról, annak utóéletéről és így közvetlenül a 2006 őszén kirobbant utcai eseményekről, például a tévészékház elleni ostromról szólhat majd – adta hírül vasárnap a Telex.

 

A portál szerint ez abból derült ki, hogy felállították a díszlet egy részét a budapesti Szabadság téren, a volt tévészékház előtt, ahol az ostrom történt. Egyik olvasójuk készített néhány fotót a helyszínen, ezek alapján jól beazonosítható, hogy pontosan mit is örökítenek meg: ott áll egy vízágyú, illetve az a kiégett autó, amelyet a zavargások után évekig fel lehetett fedezni az MTVA Kunigunda útjai székházának udvarán (a jármű állítólag épp az ostrom idején az épületben dolgozó Baló György műsorvezetőé volt).

 

Ahogy arról portálunk is beszámolt, februárban a 24.hu írta meg, hogy 800 millió forintból készülhet fikciós nagyjátékfilm készül a 2006. őszi eseményekről. A lap idézett egy szereplőválogatáshoz küldött rövid leírást is, amelyben ez olvasható:

Amikor egy ambiciózus, de elnyomott közvélemény-kutató szakember rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll újságíró szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel hamar konfrontálódik a főnökével, egy nagy hatalmú kör célpontjává válnak.

gyucsány-mti-Kovács Tamás-
Fotó: Kovács Tamás / MTI

A 24.hu a film kapcsán megkeresett színészre hivatkozva azt írta, a szereplők agitálásakor sokszor elismételték, hogy fikciós a film, de végül is a 2006-os őszödi beszéd a fő témája. Ugyan a casting director azzal érvelt, hogy a film nem politikai állásfoglalás, hiszen nem nemzetközi stábbal, külföldi rendezővel készül, ráadásul nagy lehetőség, mert komoly anyagi támogatást kap és "széles közönség előtt fogják vetíteni".

 

A színészeket Kálomista Gábor cégének, a Megafilmnek a székházába hívták meghallgatásra, a producer viszont sem írásban, sem telefonon nem reagált érdemben a Gyurcsány-filmmel kapcsolatos sajtómegkeresésekre. A Telex szerint a Szabadság téren minden bizonnyal ezt a filmet forgatják, így az ügyben megkeresték a Megafilmet, de cikkünk megjelenéséig egyelőre nem kaptak választ.

 

A Megafilm a Nemzeti Filmiroda nyilvántartása alapján például egy, A hazugság ára című filmen dolgozik, amelyet 2022-ben mutathatnak be (a Blikk már korábban is arról írt, hogy ez lehet a film címe). A bemutató tehát éppen a következő országgyűlési választások évében lehet, ami – mint a Telex cikke is megjegyzi – elég jól jönne a Fidesznek kampányeszközként. A 800 millió forintos büdzséből készülő film egyébként közvetlen állami támogatást nem kap, csak a 30 százalékos, tehát jelen esetben 240 millió forintot jelentő adókedvezmény formájában megjelenő támogatást kapja a film.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló