2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#fudan egyetem #népszavazás #autópálya-koncesszió #álláskeresési járadék #eutópai ügyészség

Lehet népszavazás a kínai egyetemről és a kilenc hónapos álláskeresési járadékról

Barna Benedek 2021.08.31. 11:55

Karácsony Gergely öt népszavazási kezdeményezéséből kettőt engedtek át.

 

Miután júliusban a kormány egy rendelettel lehetővé tette, hogy a veszélyhelyzet alatt is lehessen népszavazást kezdeményezni, nem csak ők nyújtották be a gyermekvédelminek nevezett népszavazási kérdéseiket, több másik kezdeményezés is volt. Orbánék ötkérdéses népszavazása hamar zöld utat kapott, akárcsak a Munkáspárt kérdése a tankötelezettség korhatárának emeléséről, míg jó pár kezdeményezést elkaszáltak, köztük az LMP klímanépszavazását. Karácsony Gergely népszavazási kezdeményezéseit viszont egészen mostanáig nem is tárgyalta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), erre csak hétfőn került sor.

 

A 444.hu beszámolója szerint az NVB ülésén az ötből két kérdést engedtek át. Ezek közül az egyik a kínai egyetemről szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a Fudan Hungary Egyetemért Alapítványról, a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány részére történő vagyonjuttatásról szóló 2021. évi LXXXI. törvényt?

A főpolgármester beadványát ellenszavazat nélkül fogadta el a Bizottság. Ezek után kétszázezer aláírást kell összegyűjteni, hogy a Fudan ügyében népszavazáson dönthessenek a választók.

 

A másik kérdés, amit átengedtek, a következő:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 270 nap legyen?

Az NVB fideszes delegáltja, Sárhegyi Zoltán szerint ezzel annyira kitolnák az álláskeresési járadék folyósításának a határidejét, hogy az már a költségvetést is nagy mértékben érintené, ezért kérte a Bizottság tagjait, hogy ne támogassák. Végül azonban az NVB 10:3 arányban úgy döntött, hogy átengedi, így erről a kérdésről is lehet népszavazni.

 

Három népszavazási kérdést viszont elkaszált a Bizottság. Az egyik az autópályák magánosításáról szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy koncessziós szerződés keretében gazdasági társaságnak ne legyen átengedhető magyarországi gyorsforgalmi út üzemeltetése

Mint a 444 írja, a Nemzeti Választsi Iroda (NVI) szerint ennek a kérdésnek a tárgya az Országgyűlés hatásköre, Uniós döntések is vonatkozhatnak rá és így nemzetközi szerződéseket sértene az átengedése. Emellett az indoklásukban az is szerepelt, hogy a koncessziós eljárások alapelve, hogy a lehető legnagyobb alanyi körnek kell biztosítani hozzáférést. Több ellenzéki delegált viszont úgy nyilatkozott, hogy nincs szó nemzetközi szerződésekről és a koncessziós alapelveket pedig azért nem sértené egy döntés a kérdésben, mert eleve kivonná a közutakat a koncessziós szerződések köréből. Végül a Bizottság 8:5 arányban a kérdés befogadása ellen szavazott.

 

A másik elkaszált kérdés az Európai Ügyészségről szólt volna:

Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarország csatlakozzon az Európai Ügyészséghez?

Az NVI ezt is elutasította: a határozatuk szerint a kérdés érinti a hatalmi ágak szétválasztásának alapelvét és nemzetközi szerződésekre is hatással lenne, ha átengednék. Fazekas Tamás, a Párbeszéd delegáltja erre úgy reagált: azzal az érveléssel, hogy Magyarországon sértené a hatalmi ágak szétválasztását az Európai Ügyészség működése, más Uniós tagállamok alkotmányos berendezkedéséről mond véleményt a Bizottság, ami pedig nem lenne feladata. A kezdeményezés végül 9:4 arányban elbukott, Borbély Andrea jobbikos delegált sem támogatta.

 

A harmadik kezdeményezés, amit leszavaztak, az időseknek biztosított ingyenes koronavírus-tesztekről szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy minden hatvan év fölötti, magyarországi lakóhellyel rendelkező személy ingyenesen legyen jogosult SARS-CoV-2 neutralizáló antitest kimutatására alkalmas tesztre?

Az NVI erről is elutasító határozatott nyújtott be. Indoklásuk szerint a kérdés két olyan kormányrendeletet is érint, amelyben az Országgyűlésnek nincs hatásköre, a döntést ezekben a témakörben már korábban a kormányra ruházta. Továbbá kifogásolták, hogy egy esetleges pozitív döntés ebben a kérdésben költségvetési kérdéseket vonna maga után, amelyeket nem tisztáz a beadvány. Emellett az NVI kifogásolta a megfogalmazást is, szerintük a "SARS-CoV-2 neutralizáló antitest" nem mindenki számára világos és egyértelmű fogalmazás. Ezt a kérdést 8:5 arányban kaszálták el.

 

A 444 cikke megjegyzi, hogy Karácsony Gergely az NVB ülése előtt azt mondta, ha bármelyik kérdést elkaszálják, jogorvoslattal él majd velük kapcsolatban.

 

(Indexfotó: Vitárius Bence / Azonnali)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló