Skip to main content
2025. május 19., Hétfő, Ivó, Milán névnap

2025. jan. 05. Vasárnap, 15:01 | Bakos Balázs | Mindenki ügye

Folytatódik a tanárok béremelése januártól

A tavalyi 32,2 százalékos emelkedés után további 21,2 százalékkal nő a tanrok bére - közölte rövid videójában a kormány közösségi oldalán Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár. Hozzátette: a cél a 844 ezer forintos pedagógus-átlagbér elérése.

A béremelés a köznevelésben 143 ezer pedagógust, és a szakképzésben dolgozó oktatókat is megilleti. Mint az államtitkár elmondta: 

"a pályakezdő gyakornokok bére 2025-ben legalább 640.900 forintra emelkedik, ez 2010-ben 129.500 forint volt"

A természettudományos szakok tanárai a 2024-ben már biztosított 2+4%-os többlet helyett 2025-ben már 2+7%-kal magasabb illetményt kapnak. Nagyobb mértékben emelkedik a fizetése azoknak is - hívta fel a figyelmet -, akik hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, hiszen arányosan nő az esélyteremtési illetményrész mértéke is. 

A felzárkózó vagy kedvezményezett településen tanítók bérének továbbra is 20%-kal magasabbnak kell lennie. A tanárbéremeléshez szükséges források 88%-át a magyar kormány, 12%-át az EU biztosítja. 

Megbecsüljük a pedagógusokat, mert nélkülük nincs színvonalas oktatás – jelentette ki Maruzsa Zoltán államtitkár.

Indexkép: freepik

 

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!