Feljelentették a fideszes képviselőt, aki megszegte a karantént és bement a Parlamentbe

Koronavírussal fertőzött orvossal került kapcsolatba a politikus, ennek ellenére lazán beült az ülésterembe. Az Operatív Törzs szerint egyre többen szegik meg az elkülönítési szabályokat.
„Feljelentést teszek Bíró Nagy László fideszes képviselő ellen járványügyi szabályszegés miatt!” – közölte a Párbeszéd társelnöke Facebook-oldalán. Szabó Tímea elfogadhatatlannak tartja, hogy a politikus 7 nap után elhagyta a karantént „és százakat veszélyeztetve bejött hétfőn a Parlamentbe, és órákig ott ült közöttünk! Ha minket megfertőz, mi további százakat fertőzhetünk meg, fontos kórházi kapacitásokat lefoglalva az ő felelőtlensége miatt.”
B. Nagy László a hvg.hu kérdésére azt mondta, „erkölcsi” kötelességét teljesítette, amikor elment a parlament ülésére és jelezte, újból megtenné, az ország iránt érzett felelőssége miatt. Szabó Tímea ezt a magyarázatot is felháborodottan fogadta, mert a politikus szerint a felelősség ott kezdődik, hogy az ember betartja a karantén szabályait.
A fideszes politikusnak azért kellett karanténba vonulnia, mert kapcsolatba került a Szegedi Tudományegyetem orvos-rektorával, Rovó Lászlóval, akinél koronavírus-fertőzést állapítottak meg. A rektor Észak-Olaszországban, vagyis a járvány egyik középpontjában járt síelni, azonban ezt nem közölte munkahelyén, nem vonult karanténba, hanem tovább dolgozott, műtéteket is végzett.
Az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztóján Lakatos Tibor ezredes egyebek közt elmondta, 4207 ember van hatósági karanténban, csak egy nap alatt több mint 3 ezerszer ellenőrizték őket, és már 177 esetben észleltek szabálytalanságot, 24 fővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 137 fővel szemben pedig feljelentést tettek.
(Fotó: Facebook)