Évi 285 milliárd veszteséget is okozhat Paks2

A Greenpeace nem hisz a kormányzati propagandának Paks2 kapcsán, és ezért megbízott egy neves, független elemzőcéget, a cseh Candole Partnerst, hogy számolja ki, megtérülne-e a paksi beruházás.
Az elemzésből az derült ki, hogy Paks2 drága és felesleges beruházás lenne, mely súlyos versenyhátrányt jelentene hazánknak. Pár évtized múlva ugyanis már mindenhol az olcsó, megújuló energiákkal fogják termelni az áramot.
A trend már ma is nyilvánvaló: az Európai Unióban megújulókkal termelik a legtöbb villamos energiát, 2015-ben az üzembe helyezett új erőművek 77 százaléka volt megújuló alapú. Idén tavasszal több mint 4 napon át 100 százalékban megújulókkal fedezték Portugália áramszükségletét!
A magyar kormány ennek ellenére a drága és felesleges Paks2 beruházást erőlteti. Pedig egy újabb atomerőmű nemcsak veszélyes lenne, de évtizedeken át súlyos anyagi terhet is jelentene az országnak, rontva hazánk versenyképességét.
A veszteség mértéke akár az évi 285 milliárd forintot is elérheti. Azaz a magyar államnak – tehát végső soron nekünk mint adófizetőknek vagy áramfogyasztóknak – évente ennyi pénzzel kellene hozzájárulnunk az új atomerőmű működéséhez.
A Greenpeace Hungary közösségi médiakampányba is kezd ezzel kapcsolatban. Arra buzdítanak, hogy az alábbi képet ossza meg a Facebookon boldog-boldogtalan.