Elszámolták a pedagógusok idei béremelését
Központi számítási hiba miatt nem megfelelően határozták meg a pedagógusok 2026-ra tervezett, 10 százalékos béremelésének fedezetét, ezért a kormánynak több alkalommal is módosítania kellett az előirányzatot – számolt be róla a Népszava a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tájékoztatása alapján.
A gond abból adódott, hogy a 10 százalékos emelés alapjául szolgáló bértömegbe nem építették be a tavaly kiosztott, fejenként bruttó 20 ezer forintos teljesítményalapú juttatást. Ennek következtében az idei béremelésre szánt keret eleve alacsonyabb lett a szükségesnél.
Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a szakszervezeteknek küldött levelében – amelyet a PDSZ hozott nyilvánosságra – azt írta: a fedezet biztosítása érdekében a Nemzetgazdasági Minisztérium már kétszer is korrigálta a finanszírozás alapjául szolgáló támogatási összegeket, így állítása szerint mára elegendő többlet áll rendelkezésre a 10 százalékos béremelés végrehajtásához. A PDSZ szerint azonban mire ezek a módosítások megszülettek, az intézmények már lezárták a bérszámfejtést, ezért az utólag érkező korrekciós összegeket nem tudják egyenlő arányban szétosztani a pedagógusok között.
Nagy Erzsébet, a PDSZ ügyvivője a Népszavának hangsúlyozta: a bértömegemelésnek intézményi szinten egységesen 10 százalékosnak kell lennie. A szakszervezet egy béremelés-kalkulátort is készített, amellyel a pedagógusok ellenőrizhetik, mekkora emelés járt volna nekik januártól. Azoknak, akik ennél kevesebbet kaptak, azt javasolják, kérjenek részletes tájékoztatást munkáltatójuktól a bértömeg elosztásának szempontjairól, mivel a differenciálás jogellenes lehet, ha sérti az egyenlő bánásmód elvét.
Maruzsa Zoltán a történtek kapcsán úgy fogalmazott: a béremelés mértéke a bérek „radikális felzárkóztatását” követően a diplomás átlagbér növekedésével azonos ütemű, és ez a következő években is így marad. Szerinte a pedagógusok átlagbére a rendszerváltás óta először érte el a diplomás átlagbér 80 százalékát, amit a „patrióta kormány” intézkedéseinek tulajdonított.
Arról viszont nem tett említést, hogy a pedagógusbérek emelése jelentős részben uniós forrásokból valósulhat meg.
indexkép: Getty Images
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!