2021. november 28., Stefánia

Mindenki ügye

#gyászhír #venczel vera

Elhunyt Venczel Vera, az Egri Csillagok Vicuskája

Székely Zoárd 2021.10.24. 14:10

A 75 éves színésznő otthonában, családja körében tért örök nyugalomra.

Elhunyt Venczel Vera Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész – közölte a Vígszínház

 

A ragyogóan tehetséges színésznő több mint ötven éven át volt a Víg társulatának hűséges tagja, ahol emlékezetes alakítások, legendás szerepek sora fűződik nevéhez, emellett számtalan kultikus magyar filmben tündökölt, többek között az Egri Csillagok című alkotásban is, melyben Vicuskát alakította.

 

Az általa megformált karakterekből áradt a jóság és a tisztaság, játékából sugárzott a finom, törékeny nőiesség és a színészet iránti szenvedély. Kiemelkedő színészi adottságai, munka iránti elkötelezettsége és teherbírása, kedvességgel és szerénységgel párosult.

 

Kollégáinak, barátainak és családtagjainak mindig nagy figyelmet szentelt, érdeklődve, szeretetteljesen fordult a körülötte lévő emberekhez.

Venczel Vera otthonában, szerettei körében tért örök nyugalomra.

A Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjét, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakját a Vígszínház saját halottjának tekinti.

venczel_vera_mti
Fotó: MTI/Kallos Bea

 

Venczel Vera 1946. március 10-én született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolára elsőre felvették, osztályfőnöke Pártos Géza volt, aki szerette volna, ha növendéke majd a Madách Színházhoz szerződik, azonban Várkonyi Zoltán – aki már a felvételin felfigyelt a tehetséges fiatal lányra – másodév végén szerepet ajánlott neki a Vígszínházban.

 

Ettől kezdve már nemcsak az Ódry Színpadon, hanem a Vígszínházban is megmutatta tehetségét kisebb-nagyobb szerepekben, aztán 1967-ben, 21 éves főiskolásként főszerepet játszott Tordy Géza, Tomanek Nándor és Tahi Tóth László partnereként Weingarten A nyár című darabjában a Pesti Színházban, és ekkor végérvényesen beírta magát a nagy színésznők sorába:

Venczel Vera valóban felfedezés… valami belsőséges, áttetsző tisztaságról, a tehetség naiv sugárzásáról van szó nála. … bárcsak megőrizné ezt a sugárzást, tehetségének ezt a szerénységét a rázuhant siker súlya alatt is

– írták róla a bemutató kapcsán.

 

Csillogó tehetségének köszönhetően fiatalon felfigyelt rá a film és a televízió is, és egymás után kapta a szerepeket. A Kárpáthy Zoltán, az Egy szerelem három éjszakája, a Tanulmány a nőkről és az Egri csillagok – mind a főiskolás évei alatt készültek, vagyis alig több mint húsz évesen Venczel Vera már országosan ismert és szeretett sztár volt, de őt nem rontotta el a reflektorfény: tényleg megőrizte szerénységét a rázuhant siker súlya alatt.

 

A diploma megszerzése után, 1968-ban Várkonyi Zoltán azonnal leszerződtette a Vígszínházhoz, ahol nagy szerepek sora várt rá: a Ványa bácsiban ő volt Szonya, a Mesél a bécsi erdőben Marianne és a Bernarda Alba házában Adele. Eljátszotta a Viszontlátásra, drága című Tersánszky-adaptáció főszerepét, és Horvai István Platonov rendezésében Greskovát.

 

Majd színészileg valamivel ínségesebb időszak következett, bár folyamatosan játszott, és ahogy később írták róla: „szilárdságát megtartotta azokban az években is, amikor „egyjelenetekből” kellett összeraknia a színészi életművét.”

Aztán a kilencvenes évektől kezdve színészileg megújulva szakmai sikereket aratatott, és újra felfedezte magának a közönség is. Fontos találkozások voltak számára Zsótér Sándor rendezővel való közös munkák, melyekben mindig hihetetlen színészi alázattal és odaadással vett részt: a Búcsúszimfónia, A tavasz ébredése, A szecsuáni jólélek, A kaukázusi krétakör, A kék madár és a Téli utazás – mind-mind kitüntetett helyen szerepelnek színészi pályáján. Ezekben az előadásokban lenyűgöző volt drámai ereje, szikár fegyelmezettsége, okossága és pontossága.

 

Közben pedig játékosságát, komikai vénáját estéről-estére megcsillogtatta a Sógornőkben és a Monokliban. Egyik utolsó színházi szerepében, A vörös oroszlánban csodálhattuk démoni erejét, finom intellektusát és karakterformáló képességét.

 

A Vígszínház mellett vendégművészként gyakran játszott más színházakban is, és számos tévéjátékban, filmben szerepelt. Kivételes érzékenységgel és átéléssel megszülető alakításait (Pillangó, A fekete város) több tévés fesztiválon díjazták. A Pillangó című Móricz tévéadaptáció női főszerepének megformálásáért Monte Carlóban átvehette az Arany Nimfa-díjat. Többször megkapta a Magyar Rádió nívódíját. 1977-ben a Játék a téren című hangjátékban nyújtott alakításáért a Kritikusok Díjával tüntették ki. 1975-ben Jászai Mari-díjat, 1977-ben Varsányi Irén-emlékgyűrűt, 1987-ben Kazinczy-díjat, 2003-ban Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2004-ben Ajtay Andor-emlékdíjat, 2005-ben Páger-gyűrűt és Premier-díjat, 2010-ben Érdemes Művész kitüntetést kapott. 2008-ban a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja lett. 2021-ben elnyerte a Magyar Művészeti Akadémia díját.

 

 

 

Címlapfotó: Vígszínház

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló