2024. május 8., Mihály

Mindenki ügye

#gyászhír #haumann péter

Elhunyt Haumann Péter

Barna Benedek 2022.05.28. 21:29

A Kossuth-díjas színész 81 éves volt.

 

Szombaton délután, méltósággal viselt hosszú betegség után, nyolcvanegy éves korában elhunyt Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze – írta meg az MTI a színész családjának közlése nyomán.

 

Haumann Péter Budapesten született 1941. május 17-én. Orvosnak készült, a Toldy Ferenc Gimnázium színjátszó körében azonban egyik tanára felismerte tehetségét és a színi pálya felé irányította.


1963-ban friss diplomásként Debrecenbe szerződött, onnan Pécsre vezetett az útja. A Dunántúli Színházak Fesztiválján látta meg Gyurkó László, aki szerződést ajánlott neki az újonnan alakuló 25. Színházban. Ezután rövid ideig játszott a József Attila Színházban, 1973-ban került a Madách Színházhoz, ahol számos jelentős szerepet játszott, és a társulat vezető művésze lett. 1988-ban a Nemzeti Színházhoz, majd az Arizona Színházhoz, egy évre a Radnóti Színházhoz szerződött, 1994-től 2016-ig a Katona József Színház tagja volt.

hauman mti zih zsolt
Fotó: Zih Zsolt / MTI

A Kossuth-díjas színészt olyan darabokban láthatták a nézők, mint a Szókratész védőbeszéde, A fösvény, Az eltört korsó, Az ügynök halála, az Őrült nők ketrece és a Macskák. Több filmben és számos tévéjátékban is szerepelt, köztük volt a Forró vizet a kopaszra, a Kincskereső kisködmön, a Keménykalap és krumpliorr, a Fekete gyémántok és az Egészséges erotika. Felejthetetlen alakításainak egyike a Patás figurája Rideg Sándor Indul a bakterház című regényének népszerű filmes feldolgozásában.

 

Művészi munkásságát 1970-ben és 1972-ben Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művész címmel, 1985-ben Kossuth-díjjal ismerték el.

 

A Halhatatlanok Társulatának 1997-ben lett tagja, 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2009-ben a Prima Primissima díjat, 2010-ben a nemzet színészévé választották.

 

Tavaly szeptemberben a macskák 1500. jubileumi előadásában szerepelt, utána arról beszélt egy interjúban, hogy utoljára lépett színpadra.

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló