2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

Elegük van! Megindítják a Fidesz kizárásáról szóló eljárást az Eruópai Néppártban

EÜ/hvg/MTI 2019.11.30. 00:00

Orbánék alaposan kicsaphatták a biztosítékot.

 

„Az Európai Néppárt tagpártjai közül kilenc országból 12 kérte a Fidesz kizárását vagy felfüggesztését. Ezt a kérdést a párt politikai választmányának március 20-i ülésén tárgyaljuk meg” 

 

- közölte az AFP hírügynökséggel Joseph Daul. A pártcsalád elnöke hozzátette, hogy ez a tagok közös döntése, nem tudja megjósolni a végeredményt.

 

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla: Orbán Viktor (korábbi?) európai szövetségesei, azaz a Fidesz európai pártcsaládjának, az Európai Néppártnak a tagjai is megelégelték a kormányzati hazugságkampányt. Az is kicsapta a biztosítékot, hogy a plakátokon Soros mellett Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerepel.

 

 

Miután kezdett érlelődni a néppárti ellenállás, Orbánék léptek, a miniszterelnök ígéretet tett egy vasárnapi interjúban arra, hogy március 15-e után Juncker helyére Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke kerül a hirdetéseken. Azért az várható, hogy ettől nem fognak hanyatt esni Orbán szövetségesei sem, a brüsszeli testület szóvivője a hétfői tájékoztatóján azt mondta, ennek nincs jelentősége. Margaritisz Szkínasz szerint akár az elnök, akár az alelnök, akár bármelyik tag szerepel a plakátokon, a bizottság fel fog lépni ellene.

 

 

Információk szerint a konzervatív erőket tömörítő EPP-ből a Fidesz kizárását, vagy tagságának felfüggesztését kezdeményező pártok között van két portugál tagpárt, a Demokratikus és Szociális Centrum-Néppárt (CDS-PP), valamint a jobbközép Szociáldemokrata Párt (PSD), a holland Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA), a flamand kereszténydemokraták (CD&V), a vallon konzervatív Humanista Demokratikus Centrum (CDH), a luxemburgi Keresztényszociális Néppárt (CSV), a finn Nemzeti Koalíciós Párt (Kokoomus), a litván Haza Szövetsége - Litván Kereszténydemokraták (TS-LKD), a görög konzervatív Új Demokrácia párt, a norvég konzervatív párt (Hoyre), valamint két svéd konzervatív tagpárt, a Mérsékelt Párt és a kereszténydemokrata párt.
    

Az EPP alapokmányának értelmében legalább öt országból hét tagpárt kezdeményezheti bármely másik tag kizárását.

 

(via hvg.hu, MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló