Elindul a Versenyképes járások programja, Egertől is elvesznek
Az ellenzék közös közleményébeől kiderül, hogy szerintük Kövér László a legsötétebb diktatúrákat idéző módon uszít az egységes ellenzék ellen, és gyakorol politikai nyomást titkosszolgálati vezetőkre a Direkt36 által szombaton publikált, 2020 február végén készült hangfelvételen.
Kijelentik, megdöbbentő és elfogadhatatlan, hogy az Országgyűlés és a Fidesz választmányi elnöke a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt a törvényes rend, a szolgálatok alkotmányos kötelességének megszegésére buzdít, amikor a legsúlyosabb nemzetbiztonsági veszélyként azonosítja az ellenzéket, tőlük várva annak „elhárítását".
Kövér szavai a Pegasus-gate közvetett bizonyítékát is jelenthetik, amikor a magyar állam által megvásárolt, terror- és bűncselekmények elhárítására kifejlesztett izraeli kémszoftvert az ellenzéki tér szereplőinek – politikusok, újságírók, médiatulajdonosok, civilek, aktivisták – megfigyelésére használta fel
– írják, majd hozzáteszik:
Legyen világos: beszédével Kövér László több millió, az Orbán-rezsimmel szembenálló magyar polgár ellen is uszít.
A közleményben követelik, hogy Kövér László haladéktalanul adjon magyarázatot arra, kinek a megbízásából és milyen célból tartott a totális állam kiépítésének szükségességére irányuló politikai beszédet a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői előtt, és mandátuma kiterjedt-e arra, hogy a hallgatóságot az ellenzék elleni cselekvésre biztassa. Követelik azt is, hogy Orbán Viktor és kormánya foglaljon állást, azonosul-e a Kövér-beszéddel, egyetért-e annak megállapításaival. Azt írják, hogy az Orbán-kormány adjon számot arról, milyen célból vetette be a Pegasus-szoftvert ellenzéki szerepelőkkel szemben, mire és milyen okból utasította a szolgálatok vezetőit.
Az elmúlt 30 év legmocskosabb hazai botránya, a Pegasus-gate eddig nyilvánosságra került ténysorai alapján OrbánViktor és kormánya méltatlan Magyarország polgárainak képviseletére, ahogyan Kövér Lászlónak sincs helye a magyar közéletben. A nyilvánosságra került hangfelvétel alapján felszólítjuk Kövér Lászlót, még ma mondjon le házelnöki tisztségéről!
Mi, az egységes ellenzék képviselői a kormányváltás után elszámolunk az Orbán-kormány valamennyi aljas, mocskos, korrupt ügyével, és igazságos, szolidáris, zöld Magyarországot építünk!
– zárul az ellenzék közös közleménye.