Egy fiatal magyar nő is meghalt koronavírustól az országos tisztifőorvos szerint

Ő a kilencedik áldozata a járványnak hazánkban.
Egy fiatal nő is életét veszítette koronavírus-betegségben - jelentette be Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs keddi sajtótájékoztatóján. Elmondta, a nő számos krónikus megbetegedésben szenvedett: szív- és keringési rendellenességgel küzdött és anyagcsere-betegségben is szenvedett.
Müller szerint ez az eset is azt bizonyítja, hogy nincs olyan korcsoport Magyarországon, amely biztonságban lenne a koronavírustól, mert az mindenkire veszélyt jelent.
Ezután újságírói kérdésre válaszolva a tisztifőrorvos korrigálta is egy korábbi kijelentését, amely szerint az "idősek nem fertőznek" koronavírussal. Müller elmondta, az idős emberek ugyanúgy terjeszthetik a kórt, mint bárki más.
Az otthonmaradás fontosságát hangsúlyozva a tisztifőorvos arra figyelmeztetett, hogy többen lehetnek azok, akiknek szervezetében jelen van a vírus, mint ahányan tüneteket mutatnak.
Koronavírus - Hivatalos! Heves megyében is van már fertőzött
Az országos tisztifőorvos hétfői kijelentéséből derült ki, hogy szűkebb hazánkban is van már igazolt eset. Nincs olyan megye, ahol ne találtak volna koronavírus-fertőzöttet - hangsúlyozta Müller Cecília országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs hétfői online sajtótájékoztatóján. Kiemelte azt is, hogy már nem egyenes vonalú a fertőzöttek számának emelkedése, már exponenciális, hatványozott emelkedésnek nézünk elébe.