2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

Egy életre elmegy a kedve a kakóscsigától, ha megnézi, miért záratta be a Nébih ezt a pékséget

MTI/EÜ 2019.11.30. 00:00

Mit lehet erre mondani azon kívül, hogy undorító?

 

Kétszer kellett bezárni egy pékséget, amelynek ellenőrzésekor súlyos hiányosságokat - többek között rágcsálóürüléket, csótányokat - találtak november elején - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kedden az MTI-vel.

    

A közlemény szerint jelentős élelmiszerbiztonsági problémák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette egy pékség tevékenységét, valamint csaknem 400 kilogramm jelöletlen, nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból.
    

A szakemberek az utóellenőrzés során azzal szembesültek, hogy a felfüggesztett pékségben - gyakorlatilag változatlan körülmények közt - egy másik vállalkozás kezdte meg a tevékenységét, így annak működését is megtiltották, az épületre pedig hatósági zár került.
    

A pékségben találtakról azt közölték, az emeleti feldolgozó részen a padozat, az oldalfal, a mennyezet egyaránt erősen szennyezett volt. Több nyitott ablakról hiányzott a rovarháló, de előfordult, hogy maga az ablak sem volt a helyén.

Áldatlan állapotok egy csepeli pékségben

Súlyos hiányosságokat, rágcsáló ürüléket, élő csótányokat találtak a Nébih szakemberei november elején egy csepeli pékség ellenőrzése során. A jelentős élelmiszer-biztonsági problémák miatt a hatóság azonnali hatállyal felfüggesztette a pékség tevékenységét, valamint csaknem 400 kg jelöletlen, nem nyomon követhető terméket vont ki a forgalomból.

 


A higiénikus kézmosás lehetősége - többek között a csaptelep hiánya miatt - nem volt biztosított. Az élelmiszer-előállítás során használt gépek és berendezések, eszközök rendkívül koszosak, szennyezettek voltak.

    

Félkész tésztaalapanyagokat az egyik - az ellenőrzéskor használaton kívüli - fagyasztóláda tetején is tároltak, ezek így közvetlenül érintkeznek a hűtő elhasználódott, kopott tetejével. A feldolgozótérből nyíló lisztraktár padozata és oldalfala szintén erősen szennyezett volt.
    

A dolgozók érvényes egészségügyi könyvet nem tudtak bemutatni. Az egység - bár nyilvántartásba vétellel rendelkezett - az általa előállított termékek nyomon követhetőségét nem tudta igazolni - tették hozzá.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló