2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #vakcina #kötelező oltás #kunetz zsombor

Egészségügyi szakértő: nem ússzuk meg a kötelező oltást

Székely Zoárd 2022.01.15. 09:06

Kunetz Zsombor szerint az új variáns magas fertőzőképessége miatt fennáll a veszélye, hogy mindenki egyszerre esik ki a társadalomból.

A védettségi igazolvány feltételeinek szigorítása egy újabb lépés az oltás kötelezővé tétele felé

– mondta Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő az ATV Start című műsorban.

 

Kiemelte, hogy az eddigi ismeretek alapján az omikron tényleg enyhébb megbetegedést okoz, így kevésbé terheli meg az egészségügyet.

 

Az új variáns magas fertőzőképessége miatt azonban fennáll a veszélye, hogy mindenki egyszerre esik ki a társadalomból, ez pedig az ország működőképességét is veszélybe sodorhatja.

Ha a karantén lerövidítésével is biztonságos marad maga az eljárás, akkor nincs gond az intézkedéssel

– tette hozzá.

kunetz-zsombor-atv-yt
Kép forrása: ATV / YouTube

Kunetz Zsombor szerint a kormány hazudik, amikor azt állítják, hogy még van tartalék az egészségügyben.

A kapacitásokat szétverték az elmúlt két évben, és már a háziorvosi rendszert bombázzák, ami már annyira leterhelt, hogy alig marad idő a tisztességes ellátásra

– fogalmazott az egészségügyi szakértő, rámutatva arra, hogy a háziorvosoknak „az elégtelen és átláthatatlan” kormányzati kommunikáció miatt nemcsak az intézkedéseket szenvedik el, hanem a betegek türelmetlenségét is, eközben pedig alig marad idő a tisztességes ellátásra.

 

Arról, hogy a védettségi igazolványt oltási igazolványra változtatják, az orvos azt mondta:

ez egy lépéssel közelebb a kötelező oltáshoz, ami – a szakértő szerint – elkerülhetetlen.

Nincs ez az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelezővé tett oltást

– jelentette ki a szakértő.

 

A szakértő azt nem tudta meg mondani, hogy az ötödik hullám mikor fog tetőzni. Abban reménykedik, hogy minél hamarabb.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Indexfotó: Varga györgy / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló