2024. május 6., Ivett Frida

Mindenki ügye

Durván összeveszett Magyarország és Románia egy székely katonatemető miatt

2019.11.30. 00:00

Szijjártó Péter külügyminiszter bekérette a román nagykövetet, de az egyszerűen nem ment el.

 

Bekérették a Külgazdasági és Külügyminisztériumba (KKM) az úzvölgyi események miatt a budapesti román nagykövetet, de ő a diplomáciában példátlan módon megtagadta a párbeszédet - mondta Magyar Levente, a KKM parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.

 

Az államtitkár kiemelte: miután csütörtök este román szélsőségesek feldúlták a magyar katonai temetőt, magyarellenes provokáció történt, tiltakozó jegyzéket küldtek és bekérették a román nagykövetet, aki "minden udvariasságon és barátságon túlmenően", központi utasításra hivatkozva megtagadta ezt. Románia elállt a párbeszéd lehetőségétől - jelentette ki.

Magyar Levente hangsúlyozta: Magyarországnak továbbra is elsődleges érdeke a korrekt és jó viszony Romániával, hogy magyarok és románok békében élhessenek Erdélyben. Ennek érdekében az elmúlt időben komoly kompromisszumokat kötöttünk, amit az vezérelt, hogy mi szolgálja leginkább az erdélyi magyarság boldogulását a szülőföldjükön - mutatott rá.

 

Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy a közeli Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki és emlékművet állított az úzvölgyi első világháborús magyar sírkertben. Csütörtökön több ezer román megemlékező érkezett a temetőhöz, hogy részt vegyen az emlékmű felszentelésén.

 

 

A helyi magyarok élőlánccal próbálták megakadályozni ezt, de a román résztvevők erőszakkal benyomultak a sírkertbe.

Korábban Magyar Levente tiltakozó jegyzéket adott át a magyar kormány a román kabinetnek az úzvölgyi katonai temetőben történtek miatt.

 

A csütörtöki feszült helyzetről valós időben beszámoló kormánypárti román hírtelevíziók is azt hangsúlyozták, hogy magyar tüntetők próbálták megakadályozni, hogy a román megemlékezők hőseik emlékhelye előtt tiszteleghessenek a hősök napján. A történteket szintén nyomon követő ellenzéki portálok azt is hozzátették, hogy a sírkertet megrongáló, a kaput kitépő, a magyarokat gyalázó, erőszakosan viselkedő fiatalok az Új Jobboldal nevű, szélsőséges szervezet tagjai voltak.

 

 

A napjainkra már elnéptelenedett hegyvidéki Úzvölgyében az első világháború után létesítettek katonai temetőt az 1916-ban ott elhunyt honvédeknek. Bár arra semmilyen bizonyíték nem volt, hogy román katonák is nyugszanak itt, a legközelebbi román többségű település, a moldvai Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata idén önkényesen - a szakhatóságok engedélye és a haditemetőt Úzvölgye községközpontjaként gondozó Csíkszentmárton község engedélye nélkül - betonkeresztekből álló román parcellát alakított ki az állítólagosan ott fekvő román katonák emlékére.

 

(Fotók: MTI)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló