2024. május 7., Gizella

Mindenki ügye

Csernus Imre: Az emberek óriási része már régóta hord maszkot, önmaga előtt is

2019.11.30. 00:00

A pszichiáter arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen óriási a különbség a tudatos és öntudatlan embernek a mostani járványhelyzethez való hozzáállása között.

 

A népszerű pszichiáter, dr. Csernus Imre, aki pár éve Egerben, majd Noszvajon nyitott kávézót, a TV Egernek beszélt arról, hogy milyen fontos a mostani járványhelyzetben az ember hozzáállása. Hangsúlyozta, hogy nagyon élesen különbözik az, ahogyan az öntudatlan és a tudatos ember megközelíti a helyzetet.

 

Az öntudatlan görcsösen törekszik a racionális szempontú biztonságra, hogy körülbástyázza magát mindenféle olyan fizikális jóval, amit birtokolhat. De hát ez a vírus, hát ez mindent romba döntött! Mert hiába vagyok körülbástyázva a megfelelő óvintézkedésekkel, anyagi dolgokkal, javakkal, ez bizony elkap, és földhöz ver!

 

– fogalmazott.

 

Ezzel szemben a tudatos hozzállás Csernus szerint "mindent megváltoztat". Ezt a következőképpen írta le:

 

Én ezzel úgy vagyok, hogy tudatosan koncentrálok mindig a soron következő pillanatra, és tudom, hogy nem szégyen önmagamról elfogadni és beismerni, hogy emberből vagyok. Tehát, hogyha félek – tegyük fel –, ez egy érzés, akkor utánanézek, hogy miért is félek, mitől félek. És akkor esetlegesen rájövök, hogy az élet valamelyik területén nem tettem meg mindent. És még nem vagyok lázas, és jól érzem magam a bőrömben, akkor megteszem. Hát senki nem akadályozhat meg, csak én önmagamat!

 

Mint mondta, azt öntudatlan ember akkor beszél a félelmeiről, amikor az kirobban belőle, amikor megijed. Az öntudatlanra ugyanis az jellemző, hogy nem tudja az ismeretlen területeket kezelni. A tudatos ember ellenben úgy fogja fel, hogy ha valami ismeretlen jön, akkor megméretteti magát, és kiderül mire is képes abban az új szituációban. "Merthogy az élet az a megtapasztalásokból áll, és nem pedig a menekülésből" – szögezte le. Majd úgy folytatta: aki öntudatlan, menekülni fog, félni, és ettől már előre szomorú lesz, és "és minden olyan érzelmi állapotot ki fog alakítani önmagában, ami csökkenti az immunitását".

 

 

A pszichiáter az elfojtások veszélyességére hívta fel a figyelmet:

 

Fontos a maszk, satöbbi, de sokkal zűrösebb szituban vagyunk. Mert a ma Magyarországon élő emberek óriási része már régóta hord maszkot, önmaga előtt is. Ez, hogy most materializálva hordjuk a maszkot... És a belső maszk? Amikor gyávák vagyunk megmutatni az igazi arcunkat? Amikor gyávák vagyunk kimondani amit gondolunk és amit érzünk?

 

Hozzátette: tévedés azt hinni, hogy ha valaki elfojtásokkal él és próbál megfelelni a környezetének, azért megbecsülés lesz a hála. Az ilyen embert ugyanis csak kihasználni fogják. "De aki ezt választja, szíve joga! Az ő dolga! Legyen tele keserűséggel, legyen tele frusztrációval, és tegye meg az óvintézkedéseket, de ezek fizikális óvintézkedések!" – jelentette ki.

 

Csernus a "mentális óvintézkedés", a belső béke fontosságára hívta fel a figyelmet: "A belső békével rendelkező ember, aki kiteljesedett mind racionális, mind érzelmi megvalósítás szempontjából, annak az immunitása jól van. Persze, hordjon utána maszkot, de abban a pillanatban, hogyha mosolyogni van kedve, miért ne mosolyogna szívből? Miért ne lenne laza? Miért feszülne be?"

 

Ugyanakkor, mint mondta, a belső békét "horrorisztiksan következetes melóval" lehetséges elérni.

 

A gyorssegítség ott következik be, amikor ebben a mai világban élő ember elfogadja, hogy ő emberből van. Vagyis hibázhat, tévedhet, de ez azt jelenti, hogy korrigálhat is, változtathat!

 

–  zárta gondolatait.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló