2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

#ellenzéki összefogás #momentum #donáth anna #választás 2022

Donáth Anna: Nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk


A Momentum elnöke a választási eredményeket kommentálva többek között megemlítette, hogy eltűnt legalább 800 ezer ellenzéki szavazó.

Nincs mit szépíteni: elvesztettük ezt a választást

– fogalmazott közleményében Donáth Anna.

Eltűnt legalább 800 ezer ellenzéki szavazó, és erre nem csak a rendszer működése, a hatalom erőforrásfölénye vagy a kampányban elhangzó néhány, a propaganda által hazug módon kiforgatott mondat a magyarázat. Ennek az okait fel kell tárnunk és meg kell értenünk

– tette hozzá a Momentum elnöke.

 

 

De nem szabad most egy-egy bűnbakot keresnünk. Ezért a bukásért ugyanis ellenzéki politikusként mindannyian felelősséggel tartozunk.

 

Tegnap nem tudtunk élni a lehetőséggel, hogy megvalósítsuk azt az igazságos és emberséges Magyarországot, amiben hiszünk. De ez a mi országunk is, és a mi jövőnk is kockán forog. Ezért az a feladatunk, hogy a most érzett dühünket és csalódottságunkat teremtő erővé formáljuk

– mondta az ellenzéki politikus, hozzáfűzve:

És hogy felkészítsük a lelkünket a következő időszakra.

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló