Döbbenetes vagyonnal gazdagodtak 2010 óta a kormányközeli üzletemberek

Ezer milliárd forint. Haverok, vejek, ismerősök.
Elképesztő vagyont halmoztak fel olyan üzletemberek, akik tíz éve még a száz leggazdagabb ember listájának közelében sem voltak - írta a 24.hu. A hírportál most csak azokat vette figyelembe, akiket állami megrendelések, és/vagy állami hitelek segítettek vagyonuk építésében.
A majdnem két tucat új top százas mogul vagyonát összeadva nagyjából 990 milliárd forint a végeredmény, vagyis ennyit hozott az elmúlt tíz év az azóta a NER alatt befutott üzletembereknek.
- A listán kormányoktól függetlenül Csányi Sándor OTP-vezér áll, mögötte a második helyen a néhány év alatt dollármilliárdossá vált Mészáros Lőrinc. A felcsúti vállalkozó több száz darabból álló céghálót vett a nevére, vagyonát idén 296 milliárd forintra becsülték.
- A jelenleg 110 milliárdos vagyonnal rendelkező Szíjj László 10 éve még a kanyarban sem volt. Fő cége a Duna Aszfalt Kft. Szíjj tavaly óta megduplázta vagyonát.
- A miniszterelnök barátja, Garancsi István már 66 milliárd forintot tudhat magáénak. Csak 2014-ben vásárolta be magát a Market Építő Zrt.-be, amely nagy állami megrendelések segítségével hamar egy 100 milliárdosnál is nagyobb forgalmú magasépítővé nőtt.
- Paár Attila építőipari vállalkozó, akit leginkább a miniszterelnök veje, Tiborcz István üzlettársaként emlegetnek, 43 milliárd forinttal rendelkezik. Ő volt az, aki néhány éve kivásárolta Tiborcz érdekeltségét a szervezett csalás gyanújába keveredett Elios Zrt.-ből.
- Tiborcz István, Orbán Viktor veje idén került rá először a 100 leggazdagabb listájára. A legfiatalabb milliárdosként máris a 32. helyet szerezte meg, 33 évesen 35 milliárdja van.