Skip to main content
2025. március 16., Vasárnap, Henrietta névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Mindenki ügye

Brutálisan nőtt a tandíj egyes egyetemi szakokon egyik évről a másikra, bajban a felvett a diákok

Sok helyen csaknem háromszorosára nőtt a költségtérítés, félmillió forintba kerülnek a félévek.

Helyenként brutálisan megnőtt az önköltséges képzések ára a felsőoktatásban - írta a 24.hu. A Felvi.hu adatbázisának átnézése után úgy tűnik, a drágulás leginkább a természettudományi szakokon tetten érhető, ráadásul egyes intézmények esetében a fokozatosság elve sem érvényesült.

A vizsgált négy egyetemen immár félmillió forintba kerül egy félév, és a Debreceni Egyetemen például nem is volt semmilyen átmenet az önköltség növelésében: 2013 és 2018 között 185 ezer forintért tanulhattak a költségtérítéses képzés hallgatói, az idei évtől pedig 500 ezerért.

A Pécsi Tudományegyetemen is jócskán megdrágult a természettudományi szakok – például a biológia és a fizika szak – költsége, 2013-ban még 175 ezer forintot kértek el egy félévért, idén már ott is 500 ezer forintot kóstál egy szemeszter. A természettudományos képzésekhez hasonlóan a tanárszakok önköltsége is mindenhol félmillió forintra emelkedett, pedig az egyes intézményekben korábban jóval kevesebbért is tanulhattak a pedagógiai ambícióval rendelkezők.

A Szegedi Tudományegyetemen például a különböző szakok 300 ezer forintba kerültek egy félévre, azonban immár ott is 500 ezer forintot kell költeniük a képzésre jelentkező hallgatóknak.

A legdrágább egyetemi képzések évek óta az orvosi és fogorvosi szakok, ezekre már évekkel ezelőtt is óriási összegeket kellett áldozniuk a diákoknak, azonban mostanra ezek a szakok is tovább drágultak. A Semmelweis Egyetem általános orvos képzése 2013-ban 1 020 000 forintba került, a Debreceni Egyetemen ugyanezen a szakon 950 ezer forintot kértek el egy szemeszterért. Ősztől viszont mindkét helyen 1 millió 350 ezer forintot kell fizetni majd a félévekért, így – mivel 12 féléves képzésről beszélünk – az orvosi diplomáig megszerzéséig több mint 16 millió forintot kell kiadniuk a diákoknak.

Az évek óta egyik legnépszerűbb szakon, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment képzésén is többet kell már áldozni a félévekre, mint korábban. A hétféléves szak elvégzéséért egy szemeszterben 2013-ban 295 ezer forintot kértek, az idén jelentkezetteknek már 350 ezer forintot kell fizetniük.

Vannak azért olyan szakok is, amelyeken szinte egyáltalán nem nőtt a képzés költsége, ilyen a többi közt a BME mérnökinformatikus képzése vagy az ELTE programtervező informatika szakja, ezek hat éve 300 ezer, ősztől pedig már 325 ezer forintba kerülnek egy félévre az önköltséges hallgatóknak. 

A költségek emelkedése a bölcsészettudományi képzésre vágyókat sem kímélte, az ide jelentkező hallgatók is jókora emelkedéssel szembesülhetnek majd az első félév tandíjának befizetésekor. Az ELTE BTK anglisztika szakán például

2013-ban még 150 ezer forintot kértek egy félévért, ősztől viszont ennek kétszeresét, így 300 ezer forintba kerül ugyanaz a képzés.

Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen is vannak félévente 500 ezer forintba kerülő önköltséges képzések. A természettudományos, osztatlan tanári képzések például egységesen félmillióba kerülnek szemeszterenként, de például programtervező informatikusnak már félévente 200 ezerért is tanulhatnak az állami ösztöndíjat nem szerzett diákok.

(Fotók: MTI)