2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#gazdaság #diákhitel #fiatalok

Bővül a diákhitel felhasználásának köre

Ákos Csarnó 2021.05.27. 08:09

Kétféle új konstrukciót ajánl a Diákhitel Központ felnőttképzésre, nyelvtanulásra vagy szakmaszerzésre.

 

A Magyar Nemzet mai számában arról ír, hogy a szakképzésben és a felnőttképzésben is igényelhető lesz a diákhitel május 31-től. Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója Magyar Péter azt nyilatkozta, hogy a képzési hiteleket a három hónapnál hosszabb felnőtt- és szakmai képzésekre, illetve részszakmára felkészítő szakmai oktatásra lehet felvenni.

 

Az MTI összefoglalója szerint a képzési hiteleket a meglévő diákhitelekkel szinte azonos feltételekkel vezetik be a 18 és 55 év közötti korosztálynak.

A már működő diákhitelezéshez hasonlóan itt is két konstrukció lesz elérhető.

 

A szabad felhasználású hitel, amit akár havi 150 ezer forint értékben lehet igényelni. Ennek kamata 1,99 százalék. A kötött felhasználású kölcsön, ami a választott képzés díjának összegét fedezi, legfeljebb félmillió forintig igényelhető, ami kamatmentes az állami támogatásnak köszönhetően.

 

Mindkét megoldás közös jellemzője, hogy nem szükséges a kölcsönhöz fedezet, nincs előzetes hitelbírálat, bármikor díjmentesen elő- és végtörleszthető. A különböző diák- és képzési hitelek ráadásul egymással párhuzamosan vagy egymás után is felvehetők. A szabad felhasználású hiteleknél bevezetnek egy 8 millió 250 ezer forintos limitet, hogy megakadályozzák a túlzott eladósodást.

 

A hitel célja, hogy a kevésbé tehetősek is bekapcsolódhassanak az élethosszig tartó tanulásba, az új lehetőség nagyban hozzájárulhat a pozitív munkaerőpiaci trendek fennmaradásához. A DK Zrt. úgy számol, hogy jelenleg 120 ezren lehetnek jogosultak a képzési hitelekre.

 

Az új képzési hitelekre is érvényes lesz a családtámogatási kedvezmény. A hitelfelvétel után született második gyermek után az édesanyák tartozásának felét elengedik, a harmadik gyermek születése után pedig egyáltalán nem kell visszafizetni a kölcsönt. A kedvezménnyel a diákhiteleknél már eddig is sokan éltek, összesen majdnem hatmilliárd forint tartozást engedett el így a központ.

 

A DK Zrt. tavaly több mint 31 milliárd forint összegben folyósított diákhitelt, amire sosem volt még példa.

 

(via telex.hu)

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló