Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI | Mindenki ügye

Borkai Zsolt kedden kilépett a Fideszből, de a polgármesteri posztot megtartotta

A ló meg csak néz.

Kilép a Fideszből Borkai Zsolt, a párt győri szervezetének elnöke, a város vasárnap újraválasztott polgármestere. A botrányba keveredett politikus keddi, a győri városházán tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette, hogy függetlenként irányítja a következő öt évben a megyeszékhelyet.

    

Borkai Zsolt elmondta, hogy azért döntött a kilépés mellett, mert úgy véli, nem kell, hogy morális hátrányt okozzon a Fidesznek. Erről a kormánypárt vezetésével hétfőn egyeztetett - tette hozzá.


Fotó: MTI    

Hangsúlyozta: azért nem mond le a polgármesteri posztról, mert a győriek vasárnap úgy döntöttek, hogy folytassa korábbi polgármesteri tevékenységét. "Ilyen legitimáció mellett nem tehetem meg, hogy visszalépjek és úgy gondoljam, hogy a győriek bizalmát ne vegyem figyelembe" - mondta a városháza aulájának lépcsősora előtt állva Borkai Zsolt.
    

Borkai Zsolt háláját is kifejezte a győrieknek és a családjának. Úgy fogalmazott, "vasárnap a győriek úgy döntöttek, hogy botlásom ellenére velem együtt szeretnék építeni a várost". Kijelentette, a következő öt évben arra fog törekedni, hogy eredményesen és sikeresen vezesse a várost.
    

A sajtótájékoztatón nem lehetett kérdéseket feltenni.
    

Borkai Zsoltról az önkormányzati választások előtt egy - magát az ördög ügyvédjének nevező - ismeretlen tett közzé az interneten fotót és videót, amelyeken a polgármester több ember társaságában volt látható szexuális aktus közben.