2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#hitel #bank #hitelmoratórium

Kaszálnak a bankok: milliós többletet fizethet, aki élt a hitelmoratóriummal

ugytudjuk.hu 2021.04.08. 11:45

Már tavaly figyelmeztettek a szakemberek a megugró tartozásokra.

Nagyjából egy évvel ezelőtt jelentette be a kormány, hogy a koronavírus miatt hitelmoratóriumot vezet be mind a lakosság, mind a vállalkozások körében. Ez azt jelentette, hogy aki nem akarta a hitelét törleszteni, annak nem kellett, ráért később is.

Ez vélhetően sokak túlélését segítette, főleg a munkájukat elvesztőknek jelenthetett egérutat, ugyanakkor olyanok is éltek a moratóriummal, akik amúgy tudták volna fizetni a hitelüket, de az arra szánt pénzt inkább másra költötték el.

Bár a szakemberek már tavaly is hangsúlyozták, hogy aki teheti, az továbbra is fizesse a hitelét, hiszen a kitolt futamidő miatt újabb költségek és kamatok fognak jelentkezni, sokan csak most szembesültek azzal, hogy megugrott a tartozásuk.

 

A Blikk riportot készített Szekeres Dorkával, akinek összesen 1,4 millió forintja bánja a moratóriumot, ugyanis ennyi költséget számított fel a bank arra az 1 millió forintra, amit nem fizetett ki tavaly.

 

A cikk szerint nem csak Dorka járt így, sok lakáshiteles ügyfél szembesülhet most azzal, hogy akár milliókkal is megnőtt a tartozása a Covid alatt.

Egy 50 négyzetméteres, nyolcadik kerület panellakásra vettem fel a 18 milliós hitelt két éve. A havi törlesztőm 95 ezer forint, a járvány azonban az én életemet is felforgatta, ezért kértem a moratóriumot. Meg sem fordult a fejemben, hogy ilyen sokba kerül majd

- nyilatkozta a bulvárlapnak Dorka.

pénz-pixabay
Fotó: pixabay.com

Ugyan nem volt titok, hogy a moratórium idejére is kamatot számolnak bankok, legtöbben azonban nem néztek rendes utána, mit is jelent ez a gyakorlatban.

 

Dorkánál mivel a törvény értelmében a havi törlesztés összege a moratórium miatt nem változhat, a törlesztési idő növekedett meg 14 hónappal, ami az ő esetében 1,4 millió forintot jelent.

 

A cikk szerint tavaly a mintegy 3,8 millió lakossági hitelszerződésből csaknem 2,5 millió ügyfél választotta a fizetés átmeneti felfüggesztését, míg a mintegy 285 ezer vállalati hitelszerződés esetében több mint 225 ezren éltek ezzel a lehetőséggel. A moratóriumra jogosult 6796 milliárd forintnyi háztartási hitelállományból 3855 milliárd forintnyit érint a moratórium, a 9692 milliárd forintnyi összes vállalati hitelállományból pedig 5208 milliárd forintnyit.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló