Az USA szankciós listájára került Rogán Antal

Rogán Antalt felvették az Egyesült Államok Pénzügyminisztériumának Külföldi Vagyonellenőrzési Hivatala (OFAC) szankciós listájára – derül ki a kedden nyilvánosságra hozott dokumentumból. Az indoklás szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a Magyarországon tapasztalt korrupcióban való részvétele miatt került a listára.
Az Egyesült Államok határozottan fellép azokkal szemben, akik hatalmukkal visszaélve jogtalan gazdagodásra törekednek saját országuk és polgáraik kárára – nyilatkozta Bradley T. Smith, a terrorizmus és pénzügyi hírszerzés helyettes államtitkára. A közlemény szerint Rogán számos kormányzati pozíciót töltött be az elmúlt években, amelyeket arra használt, hogy önmagát és a hozzá hűséges személyeket előnyhöz juttassa.
Rogán kormányzati tevékenysége alatt egy olyan rendszert irányított, amely a közbeszerzéseket és közpénzeket a Fideszhez közel állók között osztotta el. Ezenkívül a magyar gazdaság több stratégiai ágazatának ellenőrzését célozta, és az ezekből származó bevételeket politikai támogatói és saját maga gazdagítására fordította.
A szankciók alapja a Magnyickij-törvény, amely azokra vonatkozik, akik súlyos emberi jogi visszaélésekben vagy korrupciós ügyekben érintettek. Ennek értelmében Rogán Antal nem léphet be az Egyesült Államok területére, és az ottani esetleges vagyonát befagyasztják.
Szijjártó Péter külügyminiszter Facebook-posztban reagált a döntésre, azt állítva, hogy az intézkedés az előző amerikai nagykövet személyes bosszúja Rogán ellen. Hozzátette: bízik benne, hogy az új amerikai vezetés barátként tekint Magyarországra, nem pedig ellenségként.
Magyar Péter, a Tisza Párt vezetője szintén Facebookon fejtette ki véleményét, miszerint Rogán felelősségre vonása a magyar igazságszolgáltatás feladata, és a korrupciós ügyek miatti elszámoltatás nem maradhat el. Hozzátette: a magyar állam működése súlyosan sérült, az elmúlt években példátlanul rossz kormányzást és ipari méretű korrupciót tapasztaltunk.
indexkép: Szigetváry Zsolt/MTI