2022. szeptember 25., Eufrozina Kende

Mindenki ügye

#koronavírus #oltás #maszk

Az orvosi kamara elnöke minden zárt térben kötelezővé tenné a maszkviselést

Csarnó Ákos 2021.10.31. 11:07

Romló adatok.

 

A romló járványhelyzet miatt a kormány novembertől újra kötelezővé teszi a maszkviselést a tömegközlekedésen, a munkáltatóknak pedig lehetővé teszi, hogy előírják a dolgozóiknak a koronavírus elleni oltást, az egészségügyi intézményekben pedig látogatási tilalmat rendelnek el.

 

Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke szerint mindezt jobb lett volna már korábban meglépni. Az Mfornak azt mondta, „egyetlen védekezési mód sem tud teljes eredményt produkálni, tehát nem igaz, hogy csak az oltás mindent megold, vagy önmagában a maszkviselés, vagy a távolságtartás, vagy a személyi higiénia. Ezek együtt azonban már tudnak eredményesek lenni”. Mivel fontosnak tartja az átoltottság növelését, támogatják, hogy a munkáltatókat is bevonták. A kötelező maszkviselést pedig még általánosabban rendelnék el, nemcsak a tömegközlekedésen, hanem minden zárt térben.

 

Az adatokból azt látják, hogy az oltottak is megbetegednek és fertőznek akár láthatatlanul, mert nincsenek tüneteik, de az általuk okozott fertőzésbe az oltatlanok aztán bele is halhatnak.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló