2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#háború #orosz-ukrán konfliktus

Az orosz hadsereg próbálja eltitkolni a lakosság elől a sokkoló emberveszteségeket


Emiatt a katonaság vette át az elesettek kártérítésének ügyintézését.

Az orosz védelmi minisztérium azt javasolta, hogy az elesett katonák családjainak nyújtott kártérítéseket ne a polgári, hanem a katonai tisztviselők felügyeljék – írja a brit védelmi minisztérium a legfrissebb hírszerzési jelentésére hivatkozva a hvg.hu.

Ez valószínűleg azt a törekvést tükrözi, hogy elrejtsék Oroszország veszteségeinek valódi mértékét a hazai lakosság elől

– teszik hozzá.

A súlyos (ukrán források szerint 20 ezer főt meghaladó) emberveszteségek után az utóbbi két-három hétben az oroszok igyekeztek feltölteni a létszámot

– említette a g7.hu egy múlt heti elemzésben.

 

A brit védelmi minisztérium azt is közölte, hogy Oroszország döntése, miszerint Mariupolban az Azovsztal acélművét nem rohammal, hanem ostrommal kívánja bevenni,

azt jelenti, hogy sok orosz egység a városban marad, amelyeket nem lehet máshová átcsoportosítani. Mariupol ukrán védelme szintén kimerített számos orosz egységet, és csökkentette azok harcértékét.

Eközben a Donbaszban Oroszország kisebb előrenyomulásokra volt csak képes, ám

elegendő logisztikai és harci támogató eszköz hiányában Oroszországnak még nem sikerült jelentős áttörést elérnie.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló