Skip to main content
2026. július 13., Hétfő, Jenő névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | MTI/EÜ | Mindenki ügye

Az egyik ellenzéki párt kezdeményezi, hogy már a 16 évesek is szavazhassanak a választásokon

Ehhez van is már egy alaptörvény-módosító javaslatuk.

A választói korhatár tizenhat évre csökkentését kezdeményezte a Jobbik - jelentette be hétfői online sajtótájékoztatóján Szilágyi György, a párt alelnöke, szóvivője, országgyűlési képviselője. Elmondta: benyújtották alaptörvény-módosító javaslatukat annak érdekében, hogy 2022-ben már e szabályok szerint vehessenek részt a fiatalok a voksoláson.

    

Azzal érvelt, hogy 2022-ben "hosszú évekre, évtizedekre meghatározhatjuk Magyarország jövőjét, éppen ezért fontos, hogy minél tisztábban és minél szélesebb körben történjen meg ez a választás".


Fotó: pixabay.com    

A mai 16 évesek már fiatal felnőttek - jelentette ki az ellenzéki politikus, aki szerint sok ismeret birtokában van és felelősségteljes döntést tud hozni ez a korosztály, amelynek beleszólást kell adni a jövő alakításába.
    

Szilágyi György szerint e lehetőség birtokában a fiatalok sokkal inkább Magyarországon, nem pedig külföldön képzelnék el jövőjüket.

Úgy tűnik, az elmúlt napokban rápörögtek a fiatalokra az ellenzéki pártok: vasárnap a Momentum közölte, hogy már a 17 éveseknek is megengednék, hogy szavazzanak az ellenzéki előválasztáson. Egyébként ebben volt is valami logika, hiszen így azok, akik a 2022-es országgyűlési választásokig betöltik 18. életévüket, azaz nagykorúként szavazójogot kapnak, dönthetnének a közös ellenzéki képviselőjelöltekről is. Erről szóló cikkünk ITT olvasható.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!