2022. szeptember 25., Eufrozina Kende

Mindenki ügye

#demokratikus koalíció

Árnyékkormányt alakít a DK-s Dobrev Klára

Csarnó Ákos 2022.09.17. 12:19

 

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke bejelentette, hogy pártja nem vár tovább, Dobrev Klára vezetésével árnyékkormányt alakítanak, hogy megmutassák, van alternatívája Orbánnak. Hétfőn bemutatják az árnyékkormány tagjait.

 „Orbán miatt van megélhetési válság Magyarországon” – jelentette ki Molnár Csaba, és hozzátette: amíg Orbán marad, addig marad a válság is.

 

 „A Demokratikus Koalíció elnöksége arra kérte Dobrev Klárát, hogy mutassa meg, mit tenne ebben a helyzetben az a politikai közösség, amely az európai Magyarország eszméjére esküdött fel. Arra kértük Dobrev Klárát, hogy mutasson kiutat Magyarországnak az Orbán-kormány okozta súlyos megélhetési válságból” – fogalmazott Molnár, majd bejelentette, hogy a DK elnöksége arra kérte fel Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt. Kérték, hogy mutassa meg, hogy van az Orbán-kormánynak európai alternatívája. Arra kértük, hogy árnyék-miniszterelnökként készüljön fel a kormányzásra.

 

„Meggyőződésünk, hogy nincs ma Magyarországon alkalmasabb személy erre a feladatra Dobrev Kláránál” – emelte ki Molnár. Dobrev Klára a DK pénteki elnökségi ülésén elvállalta a felkérést.

 

indexkép: wallhere.com

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló