Alvás közbeni légzészavara van? Nem fog jogosítványt kapni – Változás az egészségügyi alkalmasságin

Jövő évtől nem tudja majd meghosszabbítani a jogosítvány érvényességét az, akinek alvás közbeni légzészavara van. Lesz azért kiskapu is.
Jövőre már megváltozott alkalmassági vizsgán kell megfelelni ahhoz, hogy valaki jogosítványt kaphasson, vagy meg tudja hosszabbítani a már meglévőt - közölte a hirado.hu. A portál szerint a vizsgálat része lesz ugyanis az elsősorban a férfiakra jellemző alvás közbeni légzészavar (apnoé) kiszűrése is, annak nyomán, hogy módosították a járművezetők egészségi alkalmasságának megállapításáról szóló rendeletet. Aki ezen a szűrővizsgálaton nem vesz részt, nem hosszabbítják meg a jogosítványát, illetve nem kaphat vezetői engedélyt. A kötelező vizsgálat egyébként uniós előírás, amely minden tagországban életbe lép jövőre, a szűrés módszertanát is egy uniós munkacsoport dolgozta ki, amelynek magyar szakember is tagja volt.
Bár elsőre úgy fest, hogy ki lehet majd játszani a rendszert, hiszen először a háziorvosnál kell kitölteni egy "bevallásos" kérdőívet, és ha ennek az eredménye okot ad rá, utána kell csak elmenni szakemberhez, aki majd eldönti, hogy vezethet-e az illető.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!