2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#áder jános #háború

Áder János: Az ukrajnai orosz invázió 1956 miatt számunkra sajnos nagyon is ismerős

Nagy Donát 2022.02.26. 10:01

A leköszönő köztársasági elnök szerint a háború kirobbantása Putyin részről egy előre eltervezett program végrehajtása volt, amiről a nemzetközi partnereket is tudatos félrevezette.

Magyarország határozottan elítéli az Ukrajna elleni orosz támadást

– jelentette ki Áder János köztársasági elnök a bukaresti kilencek megbeszélésén Varsóban, írja az Euronews.

ader
Illusztráció, fotó: Illyés Tibor / MTI/MTVA

A magyar államfő a lap szerint azt mondta a pénteki eseményen: a mostani invázió egyike a második világháború óta Európában látott legnagyobb katonai fellépéseknek, de 1956-ban Magyarország is kénytelen volt hasonlót elszenvedni. A veszteség pedig sokkal átélhetőbb éppen a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapján.

Magyar részről – hagyományos kapcsolataink révén – minden tőlünk telhetőt megtettünk, hogy józanságra és önmérsékletre sarkalljuk a moszkvai vezetést. Sajnos, nem járhattunk sikerrel, hiszen, mint az mostanra világossá vált, orosz részről egy előre eltervezett program végrehajtása zajlott, melyet a nemzetközi partnerek tudatos félrevezetése kísért

– mondta a magyar államfő.


Áder János azt is leszögezte, hogy a magyar kormány mindenben egyetért az EU és a NATO álláspontjával és tragikusnak tartja az orosz inváziót. Éppen ezért Magyarország kész szankciókat bevezetni Oroszország vezető tisztségviselőivel szemben, írja a lap.

 

Hozzátette, abszurdnak és elfogadhatatlannak tartják azt a moszkvai érvelést, amely nem csupán Ukrajna határait, hanem annak állami létjogosultságát is megkérdőjelezi. Egy olyan országét, amely az ENSZ alapító tagja, s amellyel az orosz fél maga is egész sor kétoldalú szerződést kötött.

 

Címlapkép: Bruzák Noémi / MTI/MTVA

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló