Skip to main content
2025. november 09., Vasárnap, Tivadar névnap

2025. okt. 14. Kedd, 18:47 | Csarnó Ákos | Mindenki ügye

A Tisza Párt szerint a Fidesz akadályozza, hogy buszokat bérelhessenek október 23-ára

A Fidesz és a Tisza Párt között verseny alakult ki, melyikük tud több embert mozgósítani október 23-án Budapesten. Mivel a siker kulcsa a vidéki résztvevők bevonása, mindkét párt számára kiemelt feladat a szimpatizánsok fővárosba juttatása – ehhez pedig elengedhetetlen a buszbérlés.

A Tisza Párt szerint azonban a Fidesz megnehezíti, hogy buszokat bérelhessenek a nemzeti ünnepre. A párt sajtóosztálya közölte: több buszbérbeadó cég is jelezte nekik, hogy a Fidesz fenyegetései miatt nem tudják kiadni járműveiket a Tisza számára. Emellett – állításuk szerint – a kormánypárt több településen előre lefoglalta az összes elérhető buszt.

Mivel a Tisza konkrét cégneveket nem adott meg, állításaikat nem lehetett függetlenül ellenőrizni. Arra kértük a pártot, hogy nevezze meg az érintett vállalatokat és az elutasításuk okát, de a Tisza „a cégek védelme érdekében” nem osztotta meg ezeket az információkat. Így az állítás valóságtartalmát egyelőre nem lehet megerősíteni.

indexkép: Getty Images

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!