2024. április 20., Tivadar

Mindenki ügye

#labdarúgás #foci

A rasszista szurkolói megnyílvánulások miatt jól megbüntették a válogatottat

2021.09.22. 11:14

Az angolok elleni rasszista szurkolói megnyilvánulások miatt soron következő hazai világbajnoki selejtező-mérkőzését zárt kapuk mögött kell megvívnia a magyar labdarúgó-válogatottnak, további egy zárt kapus találkozót pedig két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség (FIFA). A magyar szövetség (MLSZ) ezen kívül 200 ezer svájci frankos (65 millió forint) bírságot is kapott.

 

A FIFA keddi közlése alapján a fegyelmi bizottság az eset súlyossága miatt hozott ilyen szigorú döntést.

A magyar drukkerek egy csoportja gúnyosan adott hangot a nemtetszésének, amikor a szeptember 2-i, 4-0-s vendégsikerrel zárult mérkőzésen a vendégcsapat játékosai rasszizmus ellenes gesztusként féltérdre ereszkedtek a kezdés előtt, majd a gólok után műanyag poharakat és egyéb tárgyakat dobáltak a pályára, illetve rasszista rigmusokat énekeltek.

 

A két mérkőzésre vonatkozó zárt kapus döntésről (a második felfüggesztve) „az MLSZ változatlanul úgy gondolja, hogy egy hatvanezres stadionban jó hangulatot teremtő tömeget és a minden elvárható intézkedést végrehajtó rendező szövetséget ilyen súlyosan, kollektív módon büntetni nem igazságos és kontraproduktív lépés. A rasszizmus elleni fellépés szükségességét az MLSZ elismeri, támogatja, de az is jól látható, hogy az UEFA és a FIFA fegyelmi szabályzatai és döntései nem a valódi felelősöket büntetik, és a jelenlegi formájukban nem hatékonyak”.

 

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese következő hazai összecsapását október 9-én az albánok ellen vívja.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló