2024. október 7., Amália

Mindenki ügye

#törvény #pedagógusok demokratikus szakszervezete #kata #kisadózók

A pedagógus-szakszervezet szerint a kata-törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint


A PDSZ is tiltakozik a módosítás ellen.

 

A PDSZ is tiltakozik: „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tiltakozik a százezreket hátrányosan érintő, kisadózókra vonatkozó törvény elfogadása és bevezetése ellen, amelyet ismét bármiféle egyeztetés nélkül, kivételes tárgyalási folyamatban, elképesztő sebességgel fogadtatnak el a kormányzó többséggel” – írják kedden kiadott közleményükben, hozzátéve:

Az adózás év közbeni változtatása, ilyen mértékű átalakítása súlyosan veszélyezteti a jogbiztonságot. A KATA nyár végétől történő kivezetése nemcsak az ilyen módon adózókat, de mindenkit érint, aki olyan szolgáltatásokat vesz igénybe, amelyeket a KATA szabályai szerint adózók látnak el, mivel ezt az adózási formát közel félmillió egyéni vállalkozó választotta, nemcsak a tervezetet benyújtó képviselőkkel közvetlen kapcsolatban álló taxisok, hanem számos más területen dolgozók, akik magánszemélyeken kívül, cégeknek, szervezeteknek is számláznak. Ez a törvény több tízezer oktatásban dolgozót is érint, akik a nyomorbérüket egészítették ki egyéni vállalkozói tevékenységgel, főként mellékállású kisadózóként"

– fogalmaznak, azt is megjegyezve:

 

"Az Alkotmánybíróság 9/1992. (I. 30.) AB határozatában megállapította, hogy: „A jogállam nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. A jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára.” 

 

A 11/1992. (III. 5.) AB határozat szerint „[a] jogbiztonság megköveteli a jogszabályok olyan világos és egyértelmű fogalmazását, hogy mindenki, akit érint, tisztában lehessen a jogi helyzettel, ahhoz igazíthassa döntését és magatartását, s számolni tudjon a jogkövetkezményekkel. Ideértendő az is, hogy ki lehessen számítani a jogszabály szerint eljáró más jogalanyok és állami szervek magatartását.”

 

A PDSZ emellett hansúlyozza:

 

"A törvény elfogadása esetén a jogalkotó megsérti a kellő felkészülési idő követelményét, amely a jogbiztonsághoz, ezáltal a jogállamiság Alaptörvényben foglalt követelményéhez kapcsolódik. 

 

A törvénytervezet benyújtását nem előzte meg semmiféle társadalmi egyeztetés. A jogszabály tartalmában és formájában is szedett-vedett – utalunk itt a benyújtó kizárólag helyesírási hibákat javító módosítására – és láthatóan nincs arra sem figyelemmel, hogy ennek év közbeni hatálybalépése milyen következményekkel jár mind az egyének, mind a társadalom egésze szempontjából. 

Az államkasszát nem a kisadózók megsarcolásával, hanem felelős, átgondolt politizálással kellene megvédeni!" 

– szól a közlemény.

 

(Via ugytudjuk.hu)

 

 

Indexfotó: Balázs Attila / MTI

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló