2024. március 29., Auguszta

Mindenki ügye

#közvélemény-kutatás #publicus #választás 2022 #závecz #medián

A Medián, a Závecz és a Publicus mérései szerint is marad a Fidesz, csak a győzelem mértéke kétséges

Kovács Dávid 2022.03.30. 10:59

Olyan erős a mozgósítás, hogy akár rekordrészvételt is hozhat a vasárnapi választás. Még olyanok is el akarnak menni szavazni, akik egyelőre azt sem tudják, hová fogják tenni az X-et.

 

A kampányidőszak hajrájában a Fidesz megerősítette a február végén tapasztalt fölényét: a kormánypárt bő egy héttel a szavazás előtt a teljes szavazókorú népesség 40 százalékának támogatását élvezi , míg a pártot választani tudó szavazók esetében ez az arány 50 százalék – derül ki a Medián március végén készült felméréséből, amelyet a Hvg.hu közölt.

 

A kapott eredmények alapján

a mozgósítás mindkét oldalon olyan erős, hogy akár rekordrészvétel is jöhet a vasárnapi választáson.

A 444 cikke szerint a Medián felmérése ugyanakkor egy egészen szélsőséges mértékben megosztott ország képét is mutatja:

 

– A Fidesz-szavazók 87 százaléka gondolja úgy, hogy jó irányba mennek a dolgok Magyarországon, 8 százalék szerint pedig rossz irányba.

 

– Az ellenzéki szavazók mindössze 2 százaléka szerint mennek jól a dolgok, és 95 százalék szerint rossz irányba haladunk.

orbán-libák
Orbán Viktor makói hölgykoszorúban Lázár János utcafórumán (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher)

Közben a Závecz Research a Telexen keresztül nyilvánosságra hozta a választás előtti utolsó, 1000 fős közvélemény-kutatásának eredményét. Ebből az derül ki, hogy a választókorú népesség körében a Fidesz–KDNP háromszázalékos előnyben van az Egységben Magyarországért listájával szemben, egész pontosan 39-36 az állás. A Mi Hazánk 3, a Kétfarkú Kutyapárt pedig 1 százalékon áll.

 

A Závecz szerint a Fidesznek 1,9 millió biztos szavazója van, míg az ellenzéknek 1,7 millió. A Fidesz-KDNP-nek 100-150 ezer, míg az ellenzéknek 200-250 ezer passzív támogatóját kellene mozgósítania a kampányhajrában. További érdekesség, hogy a megkérdezettek 8 százaléka azt jelezte, hogy biztosan vagy valószínűleg elmegy szavazni, de még nem tudja, hová fogja behúzni az X-et.

 

Közben laptársunk, az Azonnali megszerezte a Publicus Intézet friss, szintén 1000 fős közvélemény-kutatásának eredményét, amelyből az derül ki, hogy a megkérdezettek 34 százaléka voksol a Fidesz-KDNP-re, 32 százalék pedig az ellenzéki összefogásra.

 

Hasonlóan szoros eredmény körvonalazódik azok között is, akik biztosan részt vesznek a szavazáson: 41 százalék választja majd a Fidesz-KDNP-t, 39 százalék pedig az ellenzéki összefogást.

 

A kapott válaszok alapján viszonylag magas a bizonytalanok aránya: a megkérdezettek 30 százaléka nem tudta, kire fog szavazni, de azok között is, akik egyébként biztosan elmennek szavazni, 15 százaléknyian nem tudják, hogy melyik pártra szavazzanak.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló