Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Miközben a világ a koronavírus-járványra figyelt, a nagy NER-építőcégeknél ment tovább az élet, mint a vírus előtt. Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Garancsi István és Paár Attila társaságai a válság kezdete óta mintegy 800 milliárd forintnyi tenderen szerepeltek sikeresen – írja cikkében a hvg.hu.
A portál erre az összegre egyrészt a Magyar Turisztikai Ügynökség illetve a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásai, illetve a különböző közbeszerzések nyomán jutott.
Utóbbiak tették ki a legjelentősebb tételt. Itt összesen hat építőipari céget néztek meg (Szíjj László Duna Aszfaltját, a Mészáros család főbb érdekeltségeit, a Mészáros és Mészáros Kft.-t, az R-Kordot és a Fejér B.Á.L.-t, illetve Garancsi István Market Zrt.-jét és Paár Attila WHB nevű vállalatát), amelyek már-már rekordösszegű tenderen futottak be.
Tavaly április óta mintegy 800 milliárd forint értékben hoztak el megrendeléseket egyedül vagy konzorciumban
– írja a lap.
A legtöbb pénzt a Duna Aszfalt hozta el egyedül, illetve konzorciumban, a keretmegállapodásokkal együtt mintegy 580 milliárd forintot, anélkül 310 milliárdot.
A Mészáros-család érdekeltségei 140 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el.
A Market és Garancsiék hozzájuk képest „keveset” nyertek, összesen 15,8 milliárd forintot. Ezt három tenderrel húzták be, ebből a legnagyobb, 14,9 milliárdos volt, és a Citadella felújítása a feladat – egy másik céggel, a ZÁÉV-val közösen.
Címlapfotó: MTI