2024. október 6., Brúnó Renáta

Mindenki ügye

#hivatali visszaélés #völner pál #legfőbb ügyészség

A fideszes Völner Pál összesen 83 millió forint kenőpénzt vett át az ügyészség szerint

Nagy Donát 2021.12.13. 16:57

Havi rendszerességgel jöhettek a milliók, de ami nagyobb baj, hogy az ügyletével egy több száz millió forintos bulit fedezett.

 

A vádhatóság szerint a hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsított, már lemondott Völner Pál igazságügyi államtitkár három éven át kapott csúszópénzt rendszeresen a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől.

Völner mellett Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke az ügyészség szerint pedig még több pénzre, több mint 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén.

Minderre a Nemzeti Védelmi Szolgálat által végrehajtott rejtett figyelés eredményeként – többek közt lehallgatások és megfigyelések során – jutottak a haróságok, írja a 24.hu.

 

A Legfőbb Ügyészség az Országgyűlés Mentelmi bizottságnak írt levelében részleteket is közölt.

 

Eszerint a Kar elnöke

 

– 2018. május 22. napján 5 millió forint,
– 2018. augusztus 13. napján 2 és fél millió forint,
– 2018. december 5. napján 2 és fél millió forint,
– 2019. január 30. napján 2 és fél millió forint,
– 2019. március 1. napján 2 és fél millió forint,
– 2019. szeptember 23. napján 2 és fél millió forint,
– 2019. november 20. napján 2 millió forint,
– 2019. december 4. napján 2 és fél millió forint,
– 2020. január elején 5 millió forint,
– 2020. február 11. napján 5 millió forint,
– 2020. március 27. napján 3 millió forint,
– 2020. június 16. napján 5 millió forint,
– 2020. augusztus 11. napján 3 millió forint,
– 2020. október 1. napján 3 millió forint,
– 2020. november 5. napján 3 millió forint,
– 2021. február 4. napján 3 millió forint,
– 2021. március 10. napján 3 millió forint,
– 2021. április 15. napján 3 millió forint,
– 2021. május hónapban 3 millió forint,
– 2021. június 2. napján 3 millió forint,
– 2021. július 13. napján 3 millió forint,

azaz összesen 83 millió forint jogtalan előnyt adott át dr. Völner Pálnak.

A pénzekért cserébe Völner vállalta, hogy a jogtalan előnyért cserébe a hivatali működése során, a hivatali helyzetéből adódó lehetőségeivel visszaélve, az önálló bírósági végrehajtók feletti felügyeleti-, hatósági-, igazgatási jogkörét a Kar elnöke egyedi ügyekben hozzá intézett konkrét kéréseinek megfelelően számára előnyösen fogja gyakorolni.

völner-pál-mti-soós-lajos
Fotó: Soós Tams / MTI

A tájékoztatás alapján Völner vállalta továbbá azt is, hogy a hivatali pozícióját arra fogja felhasználni, hogy adott esetben kiírás előtt álló, vagy folyamatban lévő pályázatokat, vagy más hatósági eljárásokat szintén a Kar elnöke kéréseinek megfelelően számára kedvezően befolyásolja.

 

Az ügyészségi dokumentum szerint a Kar elnöke és Völner a fentieknek megfelelően olyan kapcsolatot alakítottak ki egymással, amelynek során hivatali időben, vagy hivatali időn kívül találkozókat bonyolítottak egymással, jellemzően éttermekben, valamint többször találkoztak az utcán Völner Pál gépjárműve mellett.

 

Ezeken a találkozókon adta át a Kar elnöke Völner Pálnak a végrehajtói osztalékokból befolyt jogtalan előnyt, mely pénzátadásokra jellemzően konspirált módon került sor.

 

Mint írták, Schadl a fenti korrupciós kapcsolat keretében Völner Pálon keresztül, részére rendszeresen, több esetben utólag jogtalan előnyt átadva elérte, hogy

 

– a Győri Járásbíróság mellett működő,
– a Monori Járásbíróság mellett működő,
– a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő,
– a Szekszárdi Járásbíróság mellett működő,
– a Szigetszentmiklósi Járásbíróság mellett működő,
– a Ceglédi Járásbíróság mellett működő,
– valamint a Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtót az ő szájíze szerint nevezzzék ki.

Schadl és Völner több esetben úgy intézték el az önálló bírósági végrehajtónak történő kinevezést, hogy a jelöltnek nem is volt végrehajtói tapasztalata, illetőleg a jelölt megelőzött a pályázaton magasabb pontszámot elért végrehajtóhelyettesként dolgozó személyt.

A dokumentumban szerepel az is, hogy a kinevezésüket követően, az iroda működése során keletkezett adózás utáni eredményből felvett osztalékból

 

– a Győri Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó összesen 39 millió forintot,
– a Monori Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 190 millió forintot,
– a Budai Központi Kerületi Bíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó összesen 254 millió forintot,
– a Szekszárdi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó összesen 78 millió forintot,
– a Szigetszentmiklósi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó összesen 197 millió forintot,
– a Ceglédi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 81 millió forintot,
– a Fonyódi Járásbíróság mellett működő önálló bírósági végrehajtó 42 millió forintot

 

adott át összesen a Kar elnöke részére, és ezekből az összegekből Völner Pál is részesült.

 

Azaz az ügyészség szerint bár jelentős összeg a Völnernek juttatott 83 millió forint kenőpénz, ez eltörpül ahhoz képest, ami Schadl György markát ütötte a korrupciós ügyletek során.

 

A vádhatóság által felsorolt tételek ugyanis több mint 880 millió forintot tesznek ki, ennyit kapott csúszópénznek Schadl.

 

Völner Pál mentelmi jogát egyébként a holnapi naptól függesztik fel.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló