80 milliárd forintos munkahelyteremtő bértámogatási programot indít a kormány

A támogatással kilenc hónapra biztosítottá válna a munkavállalók foglalkoztatása.
Nyolcvan milliárd forintos keretösszeggel munkahelyteremtő bértámogatási program indul, amely 70 ezer ember munkába állását segíti – jelentette be Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn online sajtótájékoztatón.
Elmondta: a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást várnak el a vállalkozásoktól, a programban részt vevő munkavállalóknak így 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása. A támogatott 6 hónap alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térítenek meg a munkáltatónak, így minden álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését havi nettó 112 ezer forint bértámogatással segíti a program – emelte ki Bodó Sándor.
Bodó Sándor a részleteket ismertetve elmondta: jelenleg mintegy 160 ezren vannak azok az álláskeresők, akik álláskeresési járadékot vagy foglalkoztatást helyettesítő támogatást kapnak. Leginkább őket tekintik célcsoportnak, őket szeretnék visszavezetni a munkaerőpiacra, mert aktív tudással, ismeretekkel rendelkeznek, így alkalmasak arra, hogy gyorsan el tudjanak helyezkedni.
A támogatás személyenként elérheti az egymilliót
A továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt a 9 hónap alatt elérheti a személyenkénti támogatás a nettó 1 millió forintot. A kérelmeket a munkaadók hétfőtől nyújthatják be a területileg illetékes járási, vagy Budapesten a kerületi hivatalok foglalkoztatási osztályaira.
Bodó Sándor (Fotó: Árvai Károly/kormany.hu)
Ezúttal is arra törekedtek, hogy a lehető legegyszerűbb módon, a legkisebb adminisztráció mellett lehessen benyújtani az igényeket – jelezte a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár. Hozzátette, hogy a részletekről a munka.hu oldalon lehet tájékozódni. Ha nincs szükség hiánypótlásra, a hivatalok a kérvényeket 8 napon belül elbírálják, így az érintettek mielőbb hozzájuthatnak a támogatáshoz.
György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a gazdaságvédelmi akcióterv eredményeit ismertetve kiemelte: a veszélyhelyzet bejelentése óta több mint 936 ezer aktív korú embernek segítettek abban, hogy minél előbb visszataláljanak a munkaerőpiacra, vagy megőrizzék foglalkoztatásukat. Ebbe beleszámítanak például a regisztrált álláskeresők, a Diákhitel pluszt igénylők, a munkahelyek megőrzését segítő programokban részt vevők – jelezte.
Munkahelyvédelmi bértámogatást csaknem 90 ezer munkavállaló számára igényeltek a vállalkozások, a kutatás-fejlesztésben dolgozók bértámogatását csaknem 10 ezer munkavállalónak kérték. A versenyképesség-növelő támogatást igénylő vállalkozások több mint 77 ezer munkavállalót foglalkoztatnak, a múlt héten a kkv-nak meghirdetett high-tech és zöld pályázati konstrukció csaknem 60 ezer dolgozó munkahelyének megőrzéséhez járul hozzá, a felnőttképzési programra egy hét alatt mintegy 40 ezren jelentkeztek.
A különböző adó- és járulékkedvezmények 210 ezer munkavállalónak segítenek. A közfoglalkoztatásban 85 ezren vesznek részt, a keret 100 ezer fős, de szükség esetén bővíthető – említette példaként az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
(Indexkép: Ujvári Sándor / MTI)
Több mint 163 ezer ember fordult a kormányhoz munkanélküli segélyért vagy támogatásért