2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#borsod-abaúj-zemplén megye #ózd #medve

Újabb medveészlelés: ezúttal Ózdon kaptak lencsevégre egy példányt – FOTÓK

Barna Benedek 2022.02.18. 18:27

A vadászok szerint egy két mázsa körüli hím lehet a napokban készült képeken.

Medvét fotóztak Ózdon február 12-én este – számolt be a Turista Magazin.

medve-1

A Kovács Zoltán, az Ózdi II. Rákóczi Ferenc Vadásztársaság hivatásos vadásza a Facebookon megosztott képekről azt írta, Szentsimon-Susa gerincén (Ózd) készültek, egy vandégvadásza fotózott.

medve-2

A vadász értesülései szerint másnap délután már a Hangonyi-tó mögött, Vermes területrészen észlelték az állatot, ami a szomszédos vadászterület szíve.

medve-3

A magazin szerint nem ez lehetett az első alkalom, hogy errefelé látták a medvét, ugyanis a hangonyi vadászterület erdőőre már decemberben beszámolt egy találkozásról. Kovács Zoltán a lapnak elmondta: erdélyi vadászbarátaival a képeket elemezve úgy vélik, egy két mázsa körüli hím egyedről van szó. Medvenyomokat, lekapart fákat egyébként már tavaly ősszel és két éve is találtak a területen, és volt már, hogy egy Sajón átúszó példányt láttak egy buszról Sajópüspökiben.

 

(Fotók: Kovács Zoltán / Facebook; Indexkép forrása: unsplsh.com – Képünk illusztráció)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Eger és környéke fotókon csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló