2021. június 16., Jusztin

Környék ügye

#lopás #füzesabony #mécses #temető

Temetőből lopott mécsest, hogy azzal világítson otthon a füzesabonyi férfi

Székely Zoárd 2021.05.13. 09:31

Négy éve kapcsolták ki az áramot a lakásában.

Minősített lopás vétsége miatt emelt vádat a Füzesabonyi Járási Ügyészség azzal a füzesabonyi férfival szemben, aki a város köztemetőjéből több mint egy éven keresztül azért tulajdonította el a gyászolók által a sírokra kihelyezett elemes mécseseket, hogy az otthonában azokkal világítson.

 

A vádlott ingatlanában a szolgáltató 2017. július 6-án kikapcsolta az áramot, ezért a férfi úgy döntött, hogy elemes világító berendezésekkel hidalja majd át a sötétség okozta nehézségeket.

Ennek érdekében 2019. szeptembere és decembere között legalább nyolc alkalommal megjelent a város temetkezési helyén, ahonnan harminc különböző síremlékről ugyanennyi darab, egyenként 650 forint értékű műanyag, elemes mécsest tulajdonított el.

2020. őszén a férfi tovább folytatta a bűncselekmények elkövetését, és újabb húsz síremlékről emelt el világító berendezéseket úgy, hogy az egyik kegyeleti helyre rövid idő alatt háromszor is visszatért, ahonnan így összesen 1950 forint értékben tulajdonított el mécseseket.

Temetőből lopott mécsesekkel világított

A vád szerint a férfi ingatlanában kikapcsolták az áramot, ezért a temetőből lopott elemes mécsesekkel világított. A férfi ötven síremlékről emelt el világít...

A Füzesabonyi Járási Ügyészség az ötven rendbeli, részben folytatólagosan, szabálysértési értékre, üzletszerűen elkövetett lopás vétsége miatt most benyújtott vádiratában arra tett indítványt, hogy a büntetlen előéletű, a bűncselekmény elkövetését elismerő és a bűnösségére is kiterjedő beismerő vallomást tevő vádlottal szemben a bíróság jóvátételi munka intézkedést alkalmazzon, és emellett rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét is.  

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló